2011. szeptember 25., vasárnap

A vonatok

A vonatok egy külön fejezetet érdemelnek.
A vonatokat itt kerestük ki.
http://www.chinatrainguide.com/resource.html
Vonatjegyet lehet venni a pályaudvarokon ( Tikett Office), a szállodákban ez + 30 yuan egységesen a vonatjegy árától függetlenül, valamint a városokban is vannak jegyirodák ezekben csak +5 yuant kell fizetni. Mindenképpen érdemes előre kikeresni az interneten a vonatokat, ( itt fel van tüntetve a vonat betűjele, száma, indulási és célállomása, a menetidő hossza és a menetjegyek ára is) amelyekkel utazni akarunk, még akkor is ha a kínai nyelvet tökéletesen beszéljük. ( ha meg nem akkor végképp, ez esetben elég a vonat betűjelét és számát az ablak túlfelén ülőnek az orra alá dugni). Készpénzzel készüljünk, a kártyás fizetés csak a kínai bankkártyával megy ( már ha megy). A bescannelt jegyeken látni, hogy minden lényeges információt tartalmaznak. Számítsunk arra is, ha át kell szállni másik vonatra, nem biztos hogy kapunk rá jegyet vagy csak nagyon rossz helyre. ( pl 3-dik emelet a fekvőhelyeknél) Olyan érzésem volt, hogy kvóták vannak az eladási helyeken a vonatjegyekből, azt ha az elfogyott akkor annyi. Ez esetben az a tanácsom, hogy az átszállás helyén vegyünk a tovább útra jegyet, ( ha késik a vonat akkor pechünk van), mi szerencsésen abszolváltuk ezt a megoldást.

Minden vonatnak van száma és betűjele, kivéve amelyiknek nincs.
A legjobb a G jelű ilyen a ShangHai-Peking között közlekedő szupervonat, és gondolom ugyan ilyen jele van a Peking-Lhassa magasvasútnak is, amit most adtak át. Ezek egy teljesen külön pályán közlekednek, sehol nem keresztezi semmi az útjukat.
A következő a D jelű, ez is magasvasút, csak ennek van több megállója is, gondolom a nagyobb városokban. Ezek nem annyira drágák, de az átlag sebességük 200 km/ óra felett van.
A T jelű sima gyors vonat, kissé ütött kopott, az utasok sem a nobeldíj várományosai.
A K jelű a még elmegy kategória, talán a mi sebes vonatainknak felel meg, majd mindenhol megáll, így az utasok összetétele is enyhén szólva vegyes.

A betűjel nélküli az über lepra kategória, helyi vicinális. Minden állomáson és megállóhelyen megáll, sőt talán még azon kívül is. Ilyenre soha többet nem ülök, ha mégegyszer elvetődöm erre a tájékra.










A vonatok kategóriájától függetlenül az utastársaink mindig kedvesek voltak, mindig próbáltak velünk kommunikálni, kérdeztek, honnan jöttünk, hová megyünk, mekkora az országunk, hány ember lakik ott, szóval érdekes volt azt az arcát látni Kínának, amit nem a turistáknak mutogatnak.
Érdekes módon mikor Zhangjiajieből jöttünk a T jelű vonattal, félúton felszáll egy 3 tagú család, a két férfi ülése velünk szemben volt, és úgy látszik annyira nem bírták nézni az európai képünket, hogy inkább megfordították az üléseiket és ők is háttal ültek a menetiránynak.
Azt még nem mondtam, hogy a G, D és T jelű vonatokon forgathatóak az ülések, hogy az emberek a menetiránynak szembe üljenek. Mi korábban azért nem forgattuk meg, mert nem a saját helyünkön ültünk, hanem szembe és oda feltettük a lábunkat, aztán mikor ezek felszálltak, nem akartunk olyan udvariatlanok lenni, hogy hátat fordítunk nekik. Minket nem zavartak ők.

Egyébként minden jármű a vonatok, buszok és metrók légkondicionáltak.

A vonattal megtett kilométerek
ShangHai-Peking:           1318 km
Peking-Datong:                 368 km
Datong-Xian:                  1006 km
Xian-ZhengZhou:             505 km
ZhengZhou-Zhangjiajie:   969 km
Zhangjiajie-ChangSha:     396 km
ChangSha-GuiLin:           643 km

repülővel
GuiLin-ShangHai:          1621 Km

Összesen:                        6826 km

Szeptember 20 Indulás haza


Elszaladt a közel 1 hónap. Reggel jött értünk a kocsi és kivitt a reptérre. Az út eseménytelen volt, és fárasztóan hosszú. Az ülések ugyan olyan kényelmetlenül szűkek, a filmkínálat és az étel is változatlan. Itthon minden rendben volt, a kutya és a cicák majd szétestek örömükben, hogy látnak. A kertet sajnos megviselte ez a hosszú távollét.
Másnaptól kezdődnek a dolgos hétköznapok.

Szeptember 19 ShangHai tengerpart




Mimi elment az anyukájához a kórházba, mi pedig kimentünk a tengerpartra. Fújt a szél erősen, ezért nem vittünk fürdőruhát, amit késöbb megbántunk. Így csak a viz szélében tapicskoltunk, igaz senki sem fürdött, lehet a 25 fok az nekik hideg, pedig a víz nagyon kellemes volt, a nap jól lesütötte az arcomat. Sétáltunk, bohóckodtunk, fényképeszkedtünk boldog- boldogtalannal. Egy kellemes levezető laza nap volt.
Este átmentünk a Linékhez elköszönni. Nagyon jól éreztük magunkat Kínában. Rengeteg kedves és segítőkész emberrel ismerkedtünk meg. Ez az út csak egy bemutató volt ebből a hatalmas országból.

Szeptember 18 Shanghai belváros

Semmi extra, csak a belvárosban sétálgattunk, nézelődtünk. megnéztük az átépített Lutongot, ( ez olyan mint Pekingben a Hutong, csak a neve más), ez olyan túrista csalogató, drága európai és amerikai kajáldákkal, bennük jó kövér túristákkal tömve.



Ebédelni a nemzetköziség végett, most egy japán éttermet szemeltünk ki. Én bundás fekete kagylót választottam, de ez nem az volt amit én ismerek, de azért megettem.




Annyira nem izlett. A többiek a rizs és hús valami szokásos egyvelegét ették, egyetlen különlegessége, hogy valami alacsonyperemű vaslapos edényben főtt, sült. Állítólag jó volt. Mikor kiértünk, feltámadt a szél és olyan hideg lett, hogy lemondtunk a folyópartról inkább hazamentünk.


egy laza útkereszteződés

Szeptember 17 ShangHai Xu Dan

A napot Xu Dannal töltöttük. Mimi elment az anyukájához, aki kórházba került, míg mi utazgattunk az országban.
Xu Dan anyukája egy csoda jópofa nő. Beszélgettünk, nevetgéltünk meséltünk, nézegettük az újságokat és könyveket amiket Xu Dan megrendelt nekem a neten. Este pedig egy koreai étteremben vacsoráztunk. Olyan sütögetősben, mint a filmekben van, csak éppen nem malactöpörtyűt, hanem kölönböző husokat sütöttünk.


Az asztal közepén van egy lyuk, ahová betettek egy parázzsal teli bödönt és a tetejére egy domború vaslapot, így a kisült zsír nem a parázsra folyik, hanem a vaslap peremén levő vályúba. A nagyon vékonyra szeletelt hús pillanatok alatt megsül, ezt bemártottuk valami ecetes szószba, majd salátalevélbe göngyölve, beküldtük. Finoooooom! Volt még valami kukoricás saláta, meg rizs valami zöldségekkel meg nem tudom mikkel- ez erős volt, úgyhogy nem barátkoztam vele. Levezetésnek dinnye és fagyi.
Na nem szólhatok a visa kártya miatt egy árva szót sem. a Xu Dan platina visa kártyáját nem fogadták el, készpénzt kértek!
Este a metrónál találkoztunk a Mimivel és szépen hazautaztunk. most nem vittek el, mert a Xu Dan férje Chengduban volt dolgozni.
 a lemenő nap megcsillan  ShangHai legmagasabb épületén, a ház előtt lévő parkból pedig sárkányt eregetnek

Szeptember 16 ShangHai

Semmi érdemleges, csak a szerencsétlenkedés volt. A repülőgép késett 2 és fél órát, így GuiLinben adtak enni rament, meg 1-1 üveg ásványvizet. Az ülések olyan szűkek voltak, hogy a sztyuvik megsajnálták a Lacit és elvitték előre, ahol nagyobb hely , így elfértek a hosszú lábai. Én végig aludtam az utat, csak egy pillanatra riadtam fel, mikor elértük ShangHait és elúszott alattunk mint egy gyönyörűen kivilágított szőnyeg. Alig tudtam lekászálódni a gépről az álmosság miatt. Ekkor már hajnali 3 óra volt. Közlekedés semmi, természetesen a taxisok nyomultak és kerek 400 yuanért ki is vittek volna a tengerpartra. Na ebből nem kértünk, késöbb persze megbántuk.
Az első metró itt 6 órakor indul, addig ott bóbiskoltunk. A 2-es metróval kereken másfél órát utaztunk a reptértől a buszig, a busz + 1 óra hossza. Szerintem a leghosszabb utat választotta a Mimi, hogy ne kelljen átszállni. Ehhez képest a metróról 2x kellet átszállni, mert a reggeli csúcsban nem megy végállomástól végállomásig minden szerelvény. Délelőtt 10-re értünk haza, majdnem sikerült annyi időt töltenünk az utazással, mintha vonatoztunk volna. Ezután márcsak a pihegés volt. Szóval ennek a napnak sem volt értelme.
Este elmentünk a Tescoba bevásárolni. Hát az valami csúcs volt. Az élelmiszer osztály pénztárosa ekkor látott elöször életében visa kártyát ( kíváncsi lennék a Tesco képzéseire, jó hogy nem a Nobel díj várományosai mennek oda pénztárosnak, de ennyi talán elvárható lenne). Na nem is sikerült fizetnem vele. Pedig a mögöttem kígyózó sorban lévő emberek őszintén drukkoltak a kislánynak, hogy sikerüljön lehúznia végre a kártyát és nekem is, hogy ki tudjam fizetni a cuccot. Szerencsére a Miminél volt készpénz, így megszabadultunk egymástól, a pénztáros kislány és én. Ritka dühös voltam, azt mondtam, na most van elegem Kínából.

2011. szeptember 24., szombat

Szeptember 15 GuiLin Li folyó

Reggel korán keltünk, a szállodában ettünk, drága és rossz volt, de nem volt időnk máshová menni. Az utazási irodától 8 órára jött értünk egy autó és elvitt a buszhoz, útközben felvettünk a vasútállomásnál egy szöuli fiút így megint kamatoztathattam a filmekből összeszedett pár koreai szót. A buszban volt még egy mongóliai és egy svájci házaspár. A svájciak fiatalok voltak és világkörüli utazást csináltak ( a csoda gondolta, hogy Kínában hasznát veszem a német beszélőkémnek). Amikor a jegyet vettük a hajóra azt mondták exlusiv busz és a hajó is. ( olyan messze volt tőle, mint Makó Jeruzsálemtől) Miután a buszon együtt voltunk a hajón is egy asztalhoz ültünk és nagyon kellemes volt a társaság. Sokat beszélgettünk, a nyelv elég vegyes volt: angol, német és kínai.

Mikor elindult a hajó felmentünk a felső fedélzetre. Azért senki se tengerjárót képzeljen, a hajó merülése 60 cm volt a folyó olyan tiszta volt, hogy sokszor lehetett látni az alját. Ragyogó napsütésben hajóztunk bő 4 óra hosszat a folyón fantasztikus alakú hegyek között. Ugyan a minden hegynek van neve, de elég erős képzelőerő kell, hogy valóban azt lássa az ember, amit a keresztszülők.
A folyó nem hajózható végig, így nem is GiLinből indultunk, hanem DaXuból. A táj valóban festői, az utikönyvek nem túloznak, keskeny bambusz tutajok, kisebb dzsunkák, lavíroztak a turista hajók között, volt amelyik hozzákötötte a bambusz tutaját a hajóhoz, egy darabig huzatta magát, majd elmaradt. Közben a hajó személyzete, állandóan hozott valamit ( természetesen borsos áron) egy kis doboz coca cola 10 yuan, de ugyan ennyi egy csésze nescafe, vagy egy kis doboz sör. A kígyóval bélelt pálinkából 3 cent 20 yuan. ( valahogy nem vonzott a dolog, hogy megkóstoljam. ) Délben kaptunk ebédet, volt több fajta zöldség, számomra ismeretlen, de jó, a szokásos paradicsomos tojás, hal valami bundában és csirke darabkák, ugyancsak bundás, de édes savanyús is. Természetesen rizs, a végén pedig: algaleves. Hát az nagyon izlett nekem. Még sört is adtak ( minden sörük jó, én ugyan nem szeretem, de a Lacinak izlett, bárhol ivott). Mire megérkeztünk YangShuoba komolyan elfáradtam. A svájci fiatalok és a szöuli fiú elköszönt, ők ott maradtak, a mongóliai házaspár elment bambusztutajozni ( annak is horror ára van 250 yuan), mi pedig sétáltunk a városban. Volt kb másfél óránk, akkor indult buszunk vissza GuiLinbe. Az utikönyvem szerint GuiLin nem biztonságos város, nagyon vigyázni kell mert sok a lopás, nekünk semmiféle afférunk nem volt ( egyáltalán egész úton nem volt problémánk), ám YangShuoban az suvenir boltokkal teli tömött sétáló utcán egyszer csak hátulról majdnem elsodort egy kismotor, a tükör alaposan megütötte a karomat, és éppenhogy elhaladt mellettem az egész motor, 3 rendőr úgy borította fel a rajta ülő két gyerekkel együtt, mint a tollpihét, ahogy kászálódott fel az egyik abban a pillanatban letalpalta. És már vitték is el őket motorostól mindenestől és visszaadták annak a túristának a táskáját, akinek a kezéből kikapták. ( akik állandóan rendőrállamról beszélnek, ehhez vajon mit szólnának?) Miután látták hogy erősen tapogatom a karom, el akartak vinni orvoshoz, de mondtam, hogy nem tört el csak megütött szerencsére.
Nagyon meleg és párás volt a levegő, ernyő alatt sétáltunk, a végén beültünk egy fagyira a KFC-be, ott legalább volt légkondi. A WC-ben leszólított egy csajszi, hogy milyen szép a szoknyám, aztán valahogy átváltott németre, ő Brazíliából jött, németül azért tudott mert Heidelbergben tanult. Úgy belemelegedtünk a beszélgetésbe ( már kint ), hogy úgy jöttek szólni neki, indul a csoportja, mennie kell. Így aztán hamar elszaladt az idő és jött egy mikrobusz a mongol házaspárral és végre elindultunk a szállodába. Útközben volt még egy megálló, ahol valami helyi kisebbség lakóházait nézték meg csekély ugyan csak 250 yuanért. A szállodához fél hétre értünk felszedtük a csomagokat, hívtunk egy taxit és indulás a repülőtérre. A repülőtér új és korszerű és kb 50 km-re van a várostól. ( az itt abszolút nem távolság.) A taxis lelkesen szidta a rendszert, mert GuiLin elmaradott, nincs fejlődés, nem építenek semmit, az embereknek kevés pénze van ( bár Volkswagen-je van majd minden taxisnak). Azt mondta nem lesz nyugdíja, aztán kiderült nem fizet biztosítást, aztán csodálkozik. Úgy látszik másutt is van ilyen mentalitás nem csak nálunk. Most itt csücsülünk a reptéren, internet természetesen nincs és várjuk az indulást.

2011. szeptember 14., szerda

Szeptember 14 megérkeztünk GuiLinbe

Nem a főpályaudvarra érkeztünk, ennek az volt az előnye, hogy miután sikeresen lemásztam a vonatról nem kellett lépcsőkön le és fel hurcovászni a csomagokat.


Sikerült egy nagyon aranyos taxist kifognunk, aki felajánlotta, hogy miután lepakoltunk a szállodában megmutatja a várost nekünk.


Na a szálloda, az interneten 4 csillagosnak van titulálva, aztán itt közölték, hogy ez csak 2 csillagos és itt csak kínaiak szoktak lakni, ezért nem adnak törölközőt. Na ezen eldurrant az agyam, (jól összevesztem a Mimivel, de végül is ő sem tudta értelmesen elmondani, hogy miért is van ez). Fogtam a szótárom meg a pénztárcát és lerohantam a taxishoz, mondtam neki, húzzunk törölközőt venni, mert a szállodában nincs. Elvitt egy ABC szerűségbe és vettem törölközőket. Mikor visszaértem a szállodába, legszívesebben a recepciósok képébe vágtam volna a csomagot, de csak meglengettem és magyarul mondtam nekik: remélem boldogok.

Ezek után gyors zuhany és a taxis elvitt egy étterembe minket, hogy valamit együnk végre, mert már 12 óra volt.


Következett a városnézés, elvitt minket egy csoda cseppkőbarlangba,


utána egy nagyon szép parkba, (Guilinben minden belépőnek eszelős ára van és kedvezmény semmi),



majd ajánlotta, hogy nézzük meg a császár tesójának a házát, de már olyan sok épületet láttunk poros tárgyakkal és Buddhákkal megtömve, hogy azt mondtuk inkább menjünk libegőzni. Pont olyan ülőszékes, mint a János hegyi, felvitt egy viszonylag magas puklis hegy tetejére ( ezek mészkő képződmények, majd írok róla bővebben), ahonnan nagyon szép kilátás lett volna, ha volna ott nem volna. Annyira párás volt a levegő, hogy alig lehetett valamit látni.







A Laci viszont leejtette a fotóstáskáját a parkolóban és valami olyan szerencsétlen módon, hogy eltört a vadi új fényképezőgépének a kijelzője. ( istenem milyen szerencse, hogy nem én voltam, tuti leszedte volna a fejemet).


Mikor visszaértünk a városba, vettünk hajójegyet, na ezek tényleg lehúzzák az embert, 400 yuan volt fejenként, ez külföldi csoport, nem mehetünk kínaival, pedig az csak 200 lett volna.
Na kíváncsi vagyok a csoda hajóra.


A taxis délelőtt 10 órától gardírozott minket délután 5 óráig és csak 100 yuant kért, annyira meg voltunk elégedve vele, hogy még rádobtunk neki 40 yuant.
Majd kerestünk egy éttermet finom vacsi és holnap hajókázás, majd este repülés ShangHaiba, ahol sajnos nem lesz internet, úgyhogy az utolsó napokat, majd már én teszem fel, de csak otthon. ( meg fogom írni, hogy nehogy elfelejtsem.)
Addig is sziasztok, minden kedves ismerősnek és ismeretlennek, valamint a teljes rokonságunknak.


Szeptember 12 Zhangjiajie Yuanjiajie

Először úgy volt, hogy ide is egyedül megyünk, csak a Mimi segít megállapodni a taxissal, hová visz minket mennyiért és hány órára hoz vissza.
Elsőre, egy nem igazán megnyerő taxis fiú állt meg, és amíg beszéltünk vele, odakanyarodott egy nagyon helyes kislány. Természetesen a kislányt választottuk, aki nem csak azt mondta, hogy megvár vár minket, hanem azt is, hogy feljön velünk a hegyre és mindent megmutat, amit ezen a részen látni kell. Végül a Mimi is jött és nem bánta meg, nem félt a felvonón, igaz nem is volt olyan hosszú és meredek, mint a tegnapi. 260 yuanban állapodtunk meg, reggel 9-től déli 1 óráig. A Nemzeti Parknak ez a része kb. 48 km-re van a várostól. A park bejáratánál hagytuk a kocsit és begyalogoltunk a buszig ami a felvonóhoz visz.
A belépő elég borsos, kedvezmény csak tanároknak és diákoknak van így fejenként 258 yuant fizettünk ( a kislánynak van valami igazolványa, így neki nem kellett), érdekes módon a felvonón, már megint félár volt 60 év felett, de a kislány igazolványát nem fogadták el ( pedig a múlt héten kétszer is volt fent) így aztán a kezébe nyomtunk egy 100-ast és visszaszaladt jegyet venni. Ha a tegnapira azt mondtam, hogy a lélegzetünk elállt, akkor erre már nem is tudok mit mondani. Bár nem ezen a sziklacsoporton forgatták az Avatart, de hely tökéletesen olyan, ( az sajnos nem fért volna bele az időbe, nem pakoltunk össze a szállodába és fél 2-ig el kell hagyni).

Ez a túra nem volt olyan fárasztó, mint az előző ( képek később , majd otthonról), de szépségben vetekszik vele. Vettem egy könyvet és egy 4 DVD-ből álló bemutatót, mert sem a fotók, sem a videó nem tudja ezt a tájat bemutatni ( a profiknak mások a lehetőségeik, mint az egyszerű halandónak).
A kislány végtelenül aranyos volt, felajánlotta, hogy gyorsan pakoljunk össze a szállodában, és ő a vonat indulásig még elvisz egy helyre a városban amit érdemes megnézni.
Így is tettünk. Pénzt kellett váltanunk, bank, majd egy nagyon régi óriási udvarházhoz vitt minket, ahol kissé sokalltuk a 120 yuanos belépőt, de végül a megoldás az lett, hogy a kislány az idegenvezető és mi egy csoport vagyunk, így csak 80 yuanba került fejenként.





http://www.zhangjiajieholiday.com/show-242-1053-1.html

Add:YongdingAvenue,Xixiping,Yongding District,Zhangjiajie City,China
Opening Hours: 08:00-18:00
Entrance Fee: CNY 98
Tel: 0744-8591888

Az udvarház hatalmas volt, sőt több is talán mint egy udvarház, mert volt benne iskola és templom is, sőt egy színházterem, ahol valami kis zenés bemutató is volt. Csak a párás hőséget nem bírtam, víz nem volt nálunk, úgyhogy nem vártuk meg a végét és előbb mentünk ki a pályaudvarra, mint fél öt.
A Changshába induló vonat elfogadható kategória volt. ( majd később írok egy gyakorlati tudni valókat az ilyen őrülteknek, mint mi vagyunk) nagyon ügyesen vásároltam vacsorát, mert az utasellátós, aki kis kocsiban toligázza az ételt, csak csípőset árul, én pedig azt nem szeretem. Így végigcaplattam a vonaton, mindenki kellően megbámult, és az étkezőkocsiban sikeresen elrebegtem, hogy mi fánt szeretnék és valami bu la de 不辣的 (nem csípőset). Az étkezőkocsi alkalmazottja, nem fogta, de ott csücsült az összes kalauz és abból az egyik rögtön vágta mit akarok és hozta a konyhából mutogatni a nem csípős kajákat. Tök jó volt, kaptam egy nagy tál rizst meg paradicsomos tojást hozzá. Nagyon finom volt, simán belapátoltam. 5 óra volt az út és megérkeztünk egy eszelősen lepukkant mocskos pályaudvarra, ahol a lépcső mellet még a keskeny lejtő sem volt, hogy a bőröndömet kínkeservesen levonszoljam. Miközben ahogy haladt a vonat keresztül a városon hatalmas legalább 25-30 emeletes toronyházakat láttunk, talpig díszkivilágításban.
Na jegy vásárlás. Érdekes módon kaptunk, 2 alsó és 1 középső fekvőhelyre. Volt egy óránk a vonat indulásig, a várócsarnokban eszméletlen tömeg és iszonyú párás hőség. A klímát vagy a plafonba épített rengeteg ventillátort be nem kapcsolták volna, úgyhogy főttünk a saját levünkben. Viszont megismerkedtünk egy helyes fiúval, aki aztán felhozta a bőröndöm a rengeteg lépcsőn, mikor végre némi késéssel beért a vonat és felengedtek a peronra. A vonat nem volt olyan über koszos, mint az előző, viszont nem gyújtottak villanyt, mert hogy mások alszanak- igaz az összes többi vagonban égtek a lámpák- de nagyon dühítő volt a dolog, aztán, mikor elindult a vonat, jött a kalauz, áthúzta az ágyneműt, felmásztam és befordultam aludni.