2012. február 28., kedd

Ahogyan én kötök, avagy a körkörös kötés/ circular knitting

A körkörös kötésnél nincs varrás a pulóveren, nem kell formára kötni az egyes darabokat, kötés közben is fel lehet próbálni, csak a minta színéről kötök, ami sokkal egyszerűbb.
Először egy pulóver kedvcsinálónak, a Ferkóé volt




A pulóvert a nyakánál kezdem kötni és raglán vonalban szaporítom a hóna aljáig, ott 3 tűre szedem, majd először a pulóver testet kötöm meg a megfelelő hosszúságig, majd a két ujját.
A szemeket lazán szedem fel 80 szemmel kezdek. A válla az eleje felénél 2 szemmel több.
Azaz, 24 szem az eleje, 24 szem a háta, és 14-14 szem a két válla. A maradék 4 szem a raglán vonala, ami mellett minden második sorban jobb és bal oldalról egyaránt +1-1 szemet szaporítok (ráhajtok egyet a tűre), a következő sorban lekötöm így abban a sorban már 8 szemmel több van, és ezt ismétlem egészen addig amíg a raglán hossza elkészül. Nekem 28 cm kell a nyakkivágástól a hóna aljáig, a Lacinak 32-33 cm.

A kőrkötőt duplán összefogom, a fonalat és felszedem a 80 szemet, úgy hogy a fonalat is duplán fogom meg, kb. 1 métert hagyok rá, az első sor összekötésénél, arra kell vigyázni, hogy nehogy megcsavarjuk a sort. 













Amikor meg van a 80 szem az egyik tűt kihúzom 

Szépen végig szoktam igazgatni, hogy rendben álljon,. A második sort már simán kötöm a dupla fonal maradék farka, jelzi, hogy hol van tulajdonképpen a sor vége. 








készen van az első sor körbe, kezdjük a másodikat, ekkor osztom be a 80 szemet a bevezetőben leírt módon és a raglán szembe egy elütő színű fonal darabot is szoktam fűzni, hogy el ne tévesszem

A következő képek a raglán vonal szaporítását mutatják










a raglán szem melletti szaporítás( simán ráhajtok egyet)







az ujja kis tűre leszedve


a pulóver háta, itt látszik a raglán vonala


V kivágású pulóver nyaka, lehet látni, hogy vissza van hajtva és szépen levarrva



a belső oldalon lehet látni ahogy felszedtem a szemeket a nyakkivágás passzéjához


A nyakkivágás formára kötését csak egy próbadarab megkötése után kezdjük, én ilyenkor elgondolom előre, hogy hogyan szeretném vezetni a vonalát, és nem szedem fel rögtön az ominózus 80 szemet, hanem 24-el kevesebbet és nem kötöm össze rögtön az első sor után, hanem fokozatosan szaporítom két oldalról ( a kivágás mélységének függvényében, ekkor még színén és visszáján kötök), de a raglán vonal melletti szaporítást is csinálom, amikor meg van a kívánt forma, akkor kötöm össze a sort és onnantól már csak a színén kötök

3 megjegyzés:

  1. Nagyon jól, érthetően van így a raglán, majd kipróbálom egyszer, de a hímzés nem hagy kötni :-(

    VálaszTörlés
  2. Hú Rozi ez nagyon érdekes kötés. Hogy jöttél rá erre? A V-kivágásnál agyaltam kicsit, de nagyon érthetően leírtad az egészet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gimnazista koromban Németországban tanultam meg ezt a fajta kötést, akkor kötöttem életem első pullóverét, ami a mai napig meg van ( nem nőttem ki), majd lefotózom és beteszem azt is.

      Törlés