2012. augusztus 27., hétfő

A fürdőszoba készen és ablaküvegcsere

Ezzel még tartoztam, már végre készen lett a földszinti fürdőszoba is.

A zuhanyfülkére vártunk, mert a Laci magassága miatt extra méretű kell, azt még sem lehet hogy fölülről kilocsolja a vizet.

Most viszont tökéletesen elégedett vele.

Minden meg volt de még a mosdószekrény nem. Ugyanis a csodás grohe csaptelep megadta magát és nem vettük észre, így aztán tönkre tette a szekrényt, alant látható. Természetesen a másik két szekrénynél az emeleten is történt némi beázás, de azt időben észrevettük, így oda nem kellett új szekrényeket csináltatnunk.



Azért, hogy ne unatkozzunk, Laci elhatározta, hogy kicserélteti az ablakokban az üveget, mert a régiek nem elég korszerűek. Hiába régen építkeztünk, akkor ezek az anyagok voltak. A komplett ablakot macerás lenne a hőszigetés miatt, azt nem lenne jó megbontani. A régi üveg 3 mm 12 mm légrés 3 mm -es volt és 3,1 watt/négyzetméter hőátbocsájtási tényezővel rendelkezett.Na az új 4 mm 16 mm légrés 4 mm ( még éppen be lehet tenni a régi keretekbe) és csodás 1,1 watt/négyzetméter hőátbocsájtási tényezője van. Nyáron a meleget nem engedi be, télen pedig nem engedi ki. Hurrá. Takaríthatok!





1 megjegyzés:

  1. Nagyon irigykedem az ablak csere miatt, hogy már készen van. Mi előtte állunk, otthon......
    Klassz lett a fürdőszoba.

    VálaszTörlés