2012. július 28., szombat

Felújítás

Folytatom a felújítások ismertetését.
A tyúkól. Már régen nincsennek benne tyúkok, de a neve megmaradt.
Eredetileg maradék téglából és a régi épület maradék tetőcserepével készült, amit az idő vasfoga enyhén szólva is megevett. A ferde tető miatt nagyon rosszul használható volt, a hátsó fele túl alacsonyra sikeredett, oda polcon kívűl más nem fért el, és az idők múlásával egyre inkább egy iszonyú össze-vissza lomtár képét vette magára. Ezt megelégelve, kirámoltuk, a falakat megemeltettük és csinos új tetőt kapott, valamint a lecserélt tetőablakot is beépítettük. Így szép világos is lett. A kőmüves mester javaslatára még be is pucoltattuk. Belülről Laci kifestette, az aljzatot, pedig betonfestékkel kente be, így az sem porol. Egész csinos lett a végeredmény.
A tetőről lejövő vizet hordóba fogjuk fel így a ciszternán kívül még egy locsolásra alkalmas vízkészlet képződik.







A földszinti fürdőszoba is nagyot lépett előre.


A kádat megszüntettük és helyette zuhanyozó lesz ( bizony előfordul, hogy az ember fia, lánya nem tud bemászni a kádba néminemű sérülések miatt).
A burkolás készen van, még a plafon festése és a szerelvényezés van hátra.
A csempe választásnál hűek maradtunk a Zalakerámiához.

Azóta már kissé rendet csináltam, de messze még az az idő mire minden visszakerül a helyére

A kirámolt kamra
mert a hátsó fürdőszobába, csak villanyboyler volt, de most a központi melegvizet is elvezettük oda

a második konyha, a kamra tartalmával

üvegek művészi összevisszaságban, visszapakolni sem lesz piskóta

4 megjegyzés:

  1. Hú, nagy fába vágtátok a fejszéteket, de nagyon szép lesz! Mi nemsokára hozzálátunk egy sima tiszatsági festésnek, de már a pakolás gondolatától is rosszul vagyok (valószínűleg a helszűke miatt). :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a pakolás a legrosszabb az egészben, és nehogy azt hidd, ha több helyed van akkor jobb

      Törlés
  2. Hú, de jól haladtok. Szeretem ezt a fajta csempét, meg a szinét is.
    Szerinted lesz egyszer igazán rend? Mert valahogy ez nálunk sosem jön össze :)

    VálaszTörlés