július 10.
Stavern az ősidők óta kikötő, ebben a formában a XIII. századtól jegyzik a nevét. Az 1600-as években Ulrik Fredrik Gyldenløve, aki a norvég hadsereget vezette, építtette a Stavern-erődöt a Citadell-szigeten, majd a haditengerészeti állomás és a haditengerészet is ide költözött.
A haditengerészet mellett a város jelentős volt a polgári hajózásban is.
A Minnehalen Norvégia nemzeti emlékműve az elesett tengerészeknek.
1926-ban épült, az I. Világháborúban elesett tengerészek emlékére, de II. Világháborúban elesettek neve is ide került, így már több, mint 8000 név szerepel az emléktáblákon.
A csarnok piramis alakú és a falon fent körbe futó dombormű a tengerészek életének több fázisát ábrázolja.
A csarnok oltárán Herman Wildenvey verse van, mely a tengerészeknek szól.
Íme a teljes vers
http://www.ibrunlanes.no/?tag=mindehallen
Lent a kriptában van egy szimbolikus szarkofág a norvég zászlóval letakarva, mögötte Schiøll a "szemben a mély" című szobra található, a falakon körbe pedig a tengerészek nevei vörösréz táblákon.
A csarnokból kilépve a táj
Nagyon szép a szöveg, az emlék kocka négy oldalán. Amit lefényképeztél, azt hozzávetőleg lefordítottam:
VálaszTörlés"Az ország féfijai és asszonyai
a Király, a nép és a Tanács
állította ezt az emlékművet
a tengerészek halálára
Itt, ahol a tenger és a föld mint testvérek
osztoznak a viharon és a napfényen
összegyűlnek a testvérek, apák, anyák
mint egy nagy jelkép.
És a piramis jelkép
a láng csúcsával
a kő és a tűz mint az idővel a vigasz
felér a hegyre
Itt, ahol a tengerészek emlékét őrzi
biztonságban az idő pusztítása ellen
Sugárzik most egy emlékcsillag
fénye mindenkire"
Köszönöm, nagyon szép, majd megkeresem a teljes verset
VálaszTörlés