2011. szeptember 14., szerda

Szeptember 12 Zhangjiajie Yuanjiajie

Először úgy volt, hogy ide is egyedül megyünk, csak a Mimi segít megállapodni a taxissal, hová visz minket mennyiért és hány órára hoz vissza.
Elsőre, egy nem igazán megnyerő taxis fiú állt meg, és amíg beszéltünk vele, odakanyarodott egy nagyon helyes kislány. Természetesen a kislányt választottuk, aki nem csak azt mondta, hogy megvár vár minket, hanem azt is, hogy feljön velünk a hegyre és mindent megmutat, amit ezen a részen látni kell. Végül a Mimi is jött és nem bánta meg, nem félt a felvonón, igaz nem is volt olyan hosszú és meredek, mint a tegnapi. 260 yuanban állapodtunk meg, reggel 9-től déli 1 óráig. A Nemzeti Parknak ez a része kb. 48 km-re van a várostól. A park bejáratánál hagytuk a kocsit és begyalogoltunk a buszig ami a felvonóhoz visz.
A belépő elég borsos, kedvezmény csak tanároknak és diákoknak van így fejenként 258 yuant fizettünk ( a kislánynak van valami igazolványa, így neki nem kellett), érdekes módon a felvonón, már megint félár volt 60 év felett, de a kislány igazolványát nem fogadták el ( pedig a múlt héten kétszer is volt fent) így aztán a kezébe nyomtunk egy 100-ast és visszaszaladt jegyet venni. Ha a tegnapira azt mondtam, hogy a lélegzetünk elállt, akkor erre már nem is tudok mit mondani. Bár nem ezen a sziklacsoporton forgatták az Avatart, de hely tökéletesen olyan, ( az sajnos nem fért volna bele az időbe, nem pakoltunk össze a szállodába és fél 2-ig el kell hagyni).

Ez a túra nem volt olyan fárasztó, mint az előző ( képek később , majd otthonról), de szépségben vetekszik vele. Vettem egy könyvet és egy 4 DVD-ből álló bemutatót, mert sem a fotók, sem a videó nem tudja ezt a tájat bemutatni ( a profiknak mások a lehetőségeik, mint az egyszerű halandónak).
A kislány végtelenül aranyos volt, felajánlotta, hogy gyorsan pakoljunk össze a szállodában, és ő a vonat indulásig még elvisz egy helyre a városban amit érdemes megnézni.
Így is tettünk. Pénzt kellett váltanunk, bank, majd egy nagyon régi óriási udvarházhoz vitt minket, ahol kissé sokalltuk a 120 yuanos belépőt, de végül a megoldás az lett, hogy a kislány az idegenvezető és mi egy csoport vagyunk, így csak 80 yuanba került fejenként.





Az udvarház hatalmas volt, sőt több is talán mint egy udvarház, mert volt benne iskola és templom is, sőt egy színházterem, ahol valami kis zenés bemutató is volt. Csak a párás hőséget nem bírtam, víz nem volt nálunk, úgyhogy nem vártuk meg a végét és előbb mentünk ki a pályaudvarra, mint fél öt.
A Changshába induló vonat elfogadható kategória volt. ( majd később írok egy gyakorlati tudni valókat az ilyen őrülteknek, mint mi vagyunk) nagyon ügyesen vásároltam vacsorát, mert az utasellátós, aki kis kocsiban toligázza az ételt, csak csípőset árul, én pedig azt nem szeretem. Így végigcaplattam a vonaton, mindenki kellően megbámult, és az étkezőkocsiban sikeresen elrebegtem, hogy mi fánt szeretnék és valami bu la de 不辣的 (nem csípőset). Az étkezőkocsi alkalmazottja, nem fogta, de ott csücsült az összes kalauz és abból az egyik rögtön vágta mit akarok és hozta a konyhából mutogatni a nem csípős kajákat. Tök jó volt, kaptam egy nagy tál rizst meg paradicsomos tojást hozzá. Nagyon finom volt, simán belapátoltam. 5 óra volt az út és megérkeztünk egy eszelősen lepukkant mocskos pályaudvarra, ahol a lépcső mellet még a keskeny lejtő sem volt, hogy a bőröndömet kínkeservesen levonszoljam. Miközben ahogy haladt a vonat keresztül a városon hatalmas legalább 25-30 emeletes toronyházakat láttunk, talpig díszkivilágításban.
Na jegy vásárlás. Érdekes módon kaptunk, 2 alsó és 1 középső fekvőhelyre. Volt egy óránk a vonat indulásig, a várócsarnokban eszméletlen tömeg és iszonyú párás hőség. A klímát vagy a plafonba épített rengeteg ventillátort be nem kapcsolták volna, úgyhogy főttünk a saját levünkben. Viszont megismerkedtünk egy helyes fiúval, aki aztán felhozta a bőröndöm a rengeteg lépcsőn, mikor végre némi késéssel beért a vonat és felengedtek a peronra. A vonat nem volt olyan über koszos, mint az előző, viszont nem gyújtottak villanyt, mert hogy mások alszanak- igaz az összes többi vagonban égtek a lámpák- de nagyon dühítő volt a dolog, aztán, mikor elindult a vonat, jött a kalauz, áthúzta az ágyneműt, felmásztam és befordultam aludni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése