2011. szeptember 12., hétfő

Szeptember 9 Xian

Xian nem volt kegyes hozzánk! Egy napunkat ellopta a huo che zhan (kínai vasú), a több mint 3 órás késéssel. Így délután 4 óra lett mire lepakoltunk a szállodában, akkor még valamit ettünk, majd elmentünk vonatjegyet venni, meg pénzt váltani. Útközben még egy jó kis zuhé is elkapott, nyakig vizesek lettünk. Természetesen csak nálam volt ernyő, a többieké a szállodában röhögött.
Ez is tök jó, Pesten a K&H-ban azt mondták, hogy a chipes dombornyomásos Euro Carddal mindenhol lehet fizetni. Na eddig csak a Pekingi szállodában fogadták el. Az én Visa kártyámat szerencsére mindenhol elfogadják, csak azon volt a kevesebb pénz.
A közel 20 órás vonat út után elhatároztuk, hogy Guilinből repülővel fogunk Shanghaiba menni, de telefonon csak hitelkártyával lehet foglalni jegyet, így a xiani szállodában ez is az első programok közé tartozott. A repülőjegy 580 yuan volt, annyi mint egy jobb vonatjegy.

Na ennek örömére megint beugrottunk egy szervezett túrába. Na, ezt nem ajánlom senkinek. De ez már egy másik nap.
Viszont nagyon jót vacsoráztunk a szállodában. Bár kissé ciki, hogy mi csak annyi ételt rendelünk, amennyit megeszünk és nem hagyjuk ott a rengeteg ételt, mint a kínaiak. Számomra roppant furcsa, a vonatból látjuk, hogy minden talpalatnyi földet megmunkálnak, sehol nem láttunk elhagyott, parlagon heverő földet. Ugyanakkor nincs az ételnek becsülete, rettenetes mennyiség megy a szemétbe. Azért egy xiani oroszlánt teszek ide, meg a lépcsők közötti domborművet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése