2011. augusztus 28., vasárnap

Augusztus 28 Megérkezés Shanghaiba

Felkelt a nap és már csak 2 óra volt hátra a repülésből, na ez telt a leglassabban. Ahogy kiléptünk a folyosóra, mintha valamelyik pesti gőzfürdőbe érkeztünk volna.
A Shanghai Pudong reptér óriási, de itt mozgójárdák sora vitt minket az útlevélellenőrzéshez, ami udvariasan, segítőkészen és nagyon hamar lezajlott, pedig még egy másik Rbusz is beérkezett.
A Mimi huga, Li várt minket, és elindultunk haza. Ezt úgy kell elképzelni, mintha Budáról Gyöngyösre menne az ember, csak itt szerencsére szuper elkerülő gyűrűkön. Nem csodálom, hogy külföldinek nem tanácsos itt autót vezetni, enyhény szólva is lazán értelmezik a szabályokat, már ha egyáltalán vannak.



Szóval a Mimi lakása a Sárga tenger mellett van a Jin Shan városrészben – természetesen ez is Shanghai- egy lakóparkban. A repülés után egy jó órát kocsikáztunk, úgyhogy ez kissé elcsigázott,  de talán leginkább a párás meleg. Mielőtt lecuccoltunk volna még megvettük 1-ére a vonat jegyet Pekingbe, az új szuper expressre. Fejenként 555 yuan az ára és 5 óra alatt teszi meg az utat.
Egy cseppet pihiztünk, majd elmentünk a kínai Tescóba. Na ez megint nem a mi fogalmaink szerinti méret. Alapterülete kb akkora, igen ám, de 3 emeletes. Vettem magamnak egy tankönyvet, hogy fejlesszem tudásom, simán tudtam a magyar bankkártyámmal fizetni.
Este egy echte kínai étteremben vacsoráztunk. Pesten is vannak a kínai éttermekben különtermek, de itt mint egy lakóház több emeletes- meg sem számoltam mennyi, - csak nem lakások, hanem szeparék vannak, külön tálalókonyhával és külön WC-vel. Sok fele jártam már, de ilyennel még nem találkoztam.
Ezt a mérhetetlen mennyiségű kaját amit elénk rakta, hát az elmondhatatlan, 6an voltunk, de kétszer ennyi ember jól lakott volna.





Rák, kagylók, halak, husok mi szemszájnak ingere. Nekem legjobban a tengeri apró kagylókból és rákokból készült leves izlett.





Vacsora után lementünk a tengerpartra sétálni. Bármelyik adriai sétánnyal felveszi a versenyt ez a part. Fürdeni este tilos és itt azt hiszem be is tartják. Most alvás és holnap Shanghai belvárosa következik

2011. augusztus 27., szombat

Augusztus 27 Indulás

Reggel elköszöntünk kutyától, macskáktól és elindultunk. A taxi pontosan jött a Mimiékhez és ugyan kissé bonyolult útvonalon, de szerencsésen kiértünk a reptérre. A becsekkolás kissé lassan ment, hiszen 3-man vagyunk és nem simán Helsinkibe hanem tovább Shanghaiba repülünk.
Az agyamat viszont simán feltolta az utasellenörzésnél két spiné.
Az odáig rendben van vegyem le a szandálom, hátha a talpam alatt kést viszek, de hogy a nyitott ujjatlan vászon ingemet miért kellett levetnem azt soha nem fogom megérteni. Még szerencse, hogy volt rajtam egy színes trikó. Na bepakoltunk tálcákba mindent, külön-külön ahogy kérték. Az én kis hátizsákom volt az első amibe csak a Kínába hozott ajándékokat pakoltam, néhány elektromos töltővel és elosztóval megbolondítva. A két spiné ott áll a futószalag végén és érdeklődve bámulja a zsákot. Aszongya: ebben folyadék van. Nem tudtam, hogy tilos felvinni a fedélzetre?
Mire én: nincs benne egy fél mililiter sem és akarom kihúzni a zippzárat, hogy megmutassam.
Neeem, majd ő. Elkezd pakolni: 2 könyv, 2 párna, 2 legó, 2 esőkabát, különböző töltők és madzagok hozzá, a könyveket átlapozta- vagy még nem látott Magyarországról panoráma utikönyvet, vagy valami olyan különleges kiképzést kapott, amiben azt tanulta, hogyan lehet egy köny lapjai közé folyadékot rejteni. Ezután jöttek a zsebek, na azokban Budapest leporellós képeslapok voltak, kisebb is nagyobb is, azt is széthajtogatta, Shaghai és Kína utikönyv: érdekes módon abban sem volt semmi lötty. Kérdem tőle, mégis mi a csodát látott a zsákba, mire ő, nem tudja csak látott. Én meg már nem láttam a méregtől, de az utánam sorban állók sem, ugyanis még 3 másik tálca is az enyém volt és mögöttem, ha nem is éppen Vecsésig, de egyre hosszabb sor lett. Gondolom szóltak ennek a két nőnek, akik még ráadásul cseppet sem voltak udvariasak, hogy fejezzék be a tortúrát, mert a népek lekésik a gépeket, amig én vissza nem pakoltam, se té se tova.
Na ezen túl voltunk, még egy búcsútelefon a Ferkótól és a nővéremtől, majd irány Helsinki.


Nem jártam még ott, a magyar reptér csak Móriczka ahhoz képest. Kigyalogoltuk a lelkünket, mire átértünk a 37 B kapuhoz, ahol a shanghai-i gépre szálltunk fel.


Meglepetésünkre busszal vittek ki a géphez, beszálltunk és nagyban örvendeztünk, hogy milyen jó szellősen leszünk. Tévedtünk a busz 5ször fordult, a gép meg dugig lett.




Jó 40 perc késéssel megkezdtük a 9 órán át tartó repülést. Olyan szük a hely, hogy még én sem voltam valami haj de kényelmesen. A film kínálat nagyon gyér volt, maradt a Tom és Jerry az volt a legnormálisabb, vagy a repülési útvonalat bámultuk az orrunk előtt lévő monitoron.


Az éjszaka enyhe nyűglődéssel telt, de valamennyit csak szundítottunk.

2011. augusztus 23., kedd

Készülődés az utazásra

Ez a kínai utazás ajándék a 60. születésnapomra a férjemtől. Így egyből kiderült, hogy 60 éves vagyok ( leszek szeptember 1-én) és férjem is van. Utazási irodáknál nem találtunk normális időtartamú utat Kínába - 8 napra nem utazom 10ezer km-t - elhatároztam, hogy saját szervezéssel fogunk utazni. Lacinak természetesen égnek állt a haja az ötlettől, de beleegyezett.


Shanghaiban él , na nem a nagynénikém, hanem 2 barátnőm. Pontosabban az egyik itt él Budapesten csak Sanghaiban is van lakása. 18 éve ismerjük egymást, ennyi idő alatt már tökéletesen kellene beszélnem kínaiul, de neki volt fontosabb magyarul megtanulni, ezért az én kínai tudásom messze van a tökéletestől, de nagyon igyekszem.

Ázsia turnénkat Shanghaiban fogjuk kezdeni, ahol 5 napot töltünk a kínai élet megismerésével. A másik barátnőm Xu Dan-t 2002-ben ismertem meg a neten keresztül, a híres zöld kínai oldalon ( ez azóta megszünt, de mi azóta is levelezünk) és most őt is meglátogatjuk. 30-ára vagyunk hozzájuk hivatalosak vacsorára.

Következő állomásunk Peking itt is 5 napot tervezünk.

Nem akartam modern szállodába menni, de nem működött az online foglalás és amig ott szerencsétlenkedtem az oldalon, egyszercsak feljött egy ablak, mint az msn és a szálloda információja megkérdezte, miben segíthet. Kb 2 perc alatt meg volt a foglalás ( kínai nyelven kellett írni). Küldtek egy emailt, és várnak.

Datongban a függő kolostort és a buddhista barlangokat nézzük meg.

Xianban az agyaghadsereg a fő látnivaló.

Mivel innen nincs túl messze ezért beterveztük a Saolin kolostor megtekintését is.





Következő állomásunk Zhangjiajie Nemzeti Park, egy előzetes kép hogy miért vettem be az utitervbe.

Majd lemegyünk Guilinbe, ahol a Li folyón fogunk hajókázni, remélem az idő kegyes lesz hozzánk, és megmutatja teljes szépségét a táj.

Levezetésként visszamegyünk Shanghaiban és ott leszünk 4 napot. Gyakorlatilag egy nagy kört teszünk. Annyira nem vagyok ügyes, hogy csináljak egy térképet, de a Google eart-on bárki megnézheti merre fogunk járni.

Amikor terveztem az utat és a neten keresgéltem, rátaláltam Maracskó Sándor blogjára, ők gyakorlatilag ugyanezt az utat járták végig és nagyon sok segítséget kaptam tőle ( vonatok , szállodák) amit itt is szeretnék megköszönni.