Oh my China, az utazás

Augusztus 29- 30 az utazás.

Korán kiértünk a repülőtérre, de hamar elszaladt az idő. Most nem csináltak akkora cirkuszt az ellenőrzésnél, mint 5 évvel ezelőtt.

Az Austrian Airlinessel repültünk. Budapest - Bécs nagyon rövid távolság és nagyon kevés időt vesz igénybe a repülés. Az átszállás roppant egyszerű volt, és kényelmes.

A Shanghai-i gép nem volt tele. Mellettem is volt egy üres hely. A Stewardessek nagyon helyesek, kedvesek voltak. Természetesen a német tudásomnak nagy hasznát vettem.

Egyetlen kellemetlen dolog volt, de az gyakorlatilag kiküszöbölhetetlen. Előttünk 2 sorral ült egy fiatal pár egy kb. egy év körüli kisgyerekkel. A gyerek végig üvöltötte az utat. Az anyja időnként végig sétált vele a gép teljes hosszán, így utazóközönség minden tagja élvezhette a  hisztériás ordítást. 7 óra alatt végül annyira elfáradt a gyerek, hogy aludt olyan másfél órát. Na, addig volt csend, mert utána az anyja felébresztette. Így aztán mire megérkeztünk, alaposan kifáradtunk. A reptérre gyors egymás utánban vagy 3 nagy gép is érkezett, ezért több mint egy órát álltunk sorba a beléptetésre várva. Szegény Mimi már azt hitte, elmentünk metróval.

Ezért kénytelenek voltunk egy kicsit aludni és így nehezebb is volt az átállás.

Este mind az öten elmentünk sétálni a városba. Mimi, Lin, Yong és mi ketten. A város nagyon sokat fejlődött 5 év alatt és változatlanul nagyon kellemes és szép a rengeteg zölddel.

Szeptember 16 ShangHai

Semmi érdemleges, csak a szerencsétlenkedés volt. A repülőgép késett 2 és fél órát, így GuiLinben adtak enni rament, meg 1-1 üveg ásványvizet. Az ülések olyan szűkek voltak, hogy a sztyuvik megsajnálták a Lacit és elvitték előre, ahol nagyobb hely , így elfértek a hosszú lábai. Én végig aludtam az utat, csak egy pillanatra riadtam fel, mikor elértük ShangHait és elúszott alattunk mint egy gyönyörűen kivilágított szőnyeg. Alig tudtam lekászálódni a gépről az álmosság miatt. Ekkor már hajnali 3 óra volt. Közlekedés semmi, természetesen a taxisok nyomultak és kerek 400 yuanért ki is vittek volna a tengerpartra. Na ebből nem kértünk, késöbb persze megbántuk.
Az első metró itt 6 órakor indul, addig ott bóbiskoltunk. A 2-es metróval kereken másfél órát utaztunk a reptértől a buszig, a busz + 1 óra hossza. Szerintem a leghosszabb utat választotta a Mimi, hogy ne kelljen átszállni. Ehhez képest a metróról 2x kellet átszállni, mert a reggeli csúcsban nem megy végállomástól végállomásig minden szerelvény. Délelőtt 10-re értünk haza, majdnem sikerült annyi időt töltenünk az utazással, mintha vonatoztunk volna. Ezután márcsak a pihegés volt. Szóval ennek a napnak sem volt értelme.
Este elmentünk a Tescoba bevásárolni. Hát az valami csúcs volt. Az élelmiszer osztály pénztárosa ekkor látott elöször életében visa kártyát ( kíváncsi lennék a Tesco képzéseire, jó hogy nem a Nobel díj várományosai mennek oda pénztárosnak, de ennyi talán elvárható lenne). Na nem is sikerült fizetnem vele. Pedig a mögöttem kígyózó sorban lévő emberek őszintén drukkoltak a kislánynak, hogy sikerüljön lehúznia végre a kártyát és nekem is, hogy ki tudjam fizetni a cuccot. Szerencsére a Miminél volt készpénz, így megszabadultunk egymástól, a pénztáros kislány és én. Ritka dühös voltam, azt mondtam, na most van elegem Kínából.