Reggel fél nyolckor jött értünk a busz. Az első hely a Banpo múzeum volt, na ezt csak egészen elvetemült őskorszakkal foglalkozó régésznek ajánlom. Szóval a kínai ősemberről szólt néhány házhely és tűzhelynyomokkal tarkított csontvázat néztünk meg. Egyébként olyasmi jurtákban laktak mint az ős magyarok.
A következő állomás a Li shan nevű hegy volt. Ez Xian mellett egy 1530 méterre magasodik. Kabinos lanovkával mentünk fel, jó gyors volt. Sajnos az eső nem hagyott el minket, lehet hogy csodás kilátás nyílt volna a városra, de a tejföl sűrűségű ködön kívül mást nem láttunk. Ezért fotók sem készültek. Viszont volt egy meglepi. Gyalog mentünk le a hegyről. Na, remegett is a lábam mire leértünk. Csak találtam egy képet, amit lefele menet csináltam.
Ezután természetesen beiktattak egy vásárlást a turista hülyítőben. (Ez megint a hagyjuk ki kategória) Én inkább gránátalmát vettem. Messziről azt hittem őszibarack. A csoda sem gondolta, hogy Xian ennyire délen van, hogy pálmafák vannak az utcán és gránátalma terem, nagy ültetvények vannak mindenfelé, az almák egyesével szépen be vannak zacsizva, de már a fákon, hogy ezt hogyan csinálják?
Qinshi Huangdi császár síremléke következett, a sírdomb még nincsen feltárva, (állítólag valami mérges gázzal van feltöltve, hogy konzerválja), de egy bemutató múzeum van, ahol fent körben a palotabeli élet egy-egy mozzanatát elevenítik meg, alul középen pedig a császár fekszik egy nagy nyitott szarkofágban (mármint a császár viaszfigurája). Mindez jó mélyen a föld alatt, mintha a sírdombba mennénk le. Az emeleten egy korabeli város makettjét építették meg, csak éjszakai képet mutatnak, ugyan az épületek ablakát kivilágítják, de alig látni belőle valamit. (a fotókat még nem töltöttem át, úgyhogy fogalmam sincs róla, hogyan sikerültek.) Na kifejezetten rosszul, szóval kidobtam őket. Ezután ebéd következett, szintén egy turista lehúzó helyen, drágábban adtak mindent, mint a szállodában – így csak megnéztük, de nem ettünk semmit. (mondjuk azt is kár volt, randa és koszos, de ezeken a helyeken, tuti százalékot kapnak az idegenvezetők).
Ezután jött a nap fénypontja : az agyaghadsereg.
Lenyűgöző! Hatalmas fedett csarnokokban állnak időtlen idők óta és remélem hogy az utánunk következő századokban is ott fogják vigyázni a császárt.
Qinshi Huangdi egyesítette Kínát, ő kezdte el építeni a nagy falat és az ő sírját őrzi az örök hadsereg. Az agyagkatonákat, teljesen véletlenül találták meg a kutat ásó parasztok. Ez akkora szenzáció volt, hogy a korabeli magyar újságok is megemlékeztek róla és a Nemzeti Múzeumba elhoztak a 80-as évek elején ha jól emlékszem 3-4 katonát és egy lovat. Akkor nem gondoltam, hogy egyszer Xianban láthatom őket.
A sort álló katonákra felülről lehet lenézni, leírhatatlan érzés szembenézni a hosszú tömött sorokban álló seregre, ahol minden egyes katonának más az arckifejezése, érzelmekkel és élettel teli.
Sajnos a festésük tönkre ment, miután kiásták őket és érintkeztek a levegővel, ezért a feltáratlan részeket nem bontják ki addig, míg nem találnak megoldást a színek megtartására. Nagyok sok a törmelék, kisebb nagyobb darabok, katonák, lovak, ezeket próbálják a restaurátorok összerakni, hogy minél többet tudjanak bemutatni.
A szervezett kirándulás átka, hogy csak 2 óra jutott a terracotta seregre és ez nagyon kevés. A mi útitervünk pedig elég szoros és nem maradhattunk még egy napot Xianban. A bejárattól kisbuszok vittek el a kiállítótermekig, de visszafele kb. másfél kilométert kell gyalogolni, természetesen szuvenír árusok tömkelegén keresztül. (ennyiszer még sosem mondtam el, hogy bú mai / nem vásárolok.)
Az utolsó állomásunk a császárné fürdője volt.
Ki gondolta volna, hogy héviz is van erre. Ez a Tang kori császárok kedvelt tartózkodási helye volt. A víz 43 fokos, ma is használható. (na nem a császári medencék).
A kirándulás után szépen sorban mindenkit hazaszállítottak a szállodájához. Vacsi, most nem voltunk megelégedve vele, mert hiába kértünk nem csípős kaját, annyira erős volt, hogy én csak rizst tudtam enni.
Gyors alvás, mert másnap korán van indulás.
