Öt éve voltunk itt. Ez idő alatt olyan nagy fejlődés látszik
mindenhol, ami Magyarországon, talán 100 év alatt sem lesz. (nem pesszimista
vagyok, hanem realista).
Kezdjük az elején. A vízumigénylő lap alaposan meg lett
bonyolítva, nem volt elég beírni a lakcímet, Miminek igazolni kellett, hogy ő
kínai állampolgár, hogy övé a lakás és meghívó levél is kellett. (5 évvel
ezelőtt semmi cifrítás nem volt).
A repülőtéren több mint egy órát várakoztunk a belépésre,
mert mindenkit alaposan megnéztek.
Nem Kína lett drágább, hanem a forint romlott. 5 éve 30
forint volt egy yuan, az idén 45.
Jinshan legfontosabb fejlődése a gyorsvonati összeköttetés a
belvárossal. Előzőleg csak busz volt, ami 1 órán keresztül ment autópályán, bár
közben sok helyen megállt. A vonat 32 perc alatt van bent Shanghaiban, és
félóránként jár. Rengeteg lakás épült, és mindig majdnem teljesen tele van a
vonat. Jelenleg egy nyolc kocsis egység van beállítva. Gondolom, később
megduplázzák, vagy még sűrűbben fog közlekedni. A metró hálózat is bővült.
Eddig 16 vonal volt most a külvárosi gyors vasutakkal együtt 22 vonal van.
A biztonság. Előzőleg is bárhová ment az ember, a csomagokat
átvilágították, de mindenhol olyan sok gép van, hogy nincsen fennakadás. A
vizet vagy teát is be lehet vinni, pl. a múzeumba, csak bele kell inni.
Viszont vonat, vagy busz jegyet nem lehet csak úgy vásárolni
és nemcsak a külföldieknek, hanem a kínaiaknak is igazolvány alapján, személyre
szólóan állítják ki. Nálunk ugyancsak nagy lenne a felháborodás, mert mindig
tudják, ki hol van, vagy kit engedtek be egy adott városba. A városokon belül,
azután már nem foglalkoznak senkivel sem. Viszont sok fegyveres járőrt is lehet
látni az utcán. Rendőr és biztonsági őr mindig sok volt.
Tisztaság, változó. A város frekventált részei tiszták,
állandóan takarítanak, de ha az ember kicsit beljebb megy, már nagy a kosz,
akár egy étteremben is (lásd állatkert).
Kínát egyébként látni kell. Nem adja vissza se leírás, se
fotó, se videó. Mások a dimenziók.
Kína állandó mozgásban van, ha csak a lakosság 1%-a
kirándul, olyan mintha Magyarország teljes népessége egyszerre menne nyaralni.
Végül is ez is mozgatja a gazdaságot, hiszen a rengeteg ember utazik, eszik,
szállást és belépőket fizet, vásárolgat. A látogatott helyeken, pedig nagyon
sok embernek adnak munkát.
Az emberek, érdeklődőek és velünk kedvesek. Ebben
valószínűleg közre játszik a kínai tudásom is, bármilyen kevés.
A kirándulásokon, volt olyan, aki azt mondta, hogy ő nem
tudja megérteni a külföldiek kínai beszédét, de nem is akarta, bár a másodszori
találkozásnál, már elfogadóbb volt. A másik asszonynak a lánya Japánban
dolgozik, így ő nem volt elzárkózó az első találkozásnál sem.
Aki a kirándulást
szervezte, 70 éves, jól tájékozott, de a Shanghai-i nyelvjárás, főleg üvöltve,
háát nem az erősségem, sőt az angolt is a Shanghai-i nyelven adta elő. Na,
ettől meg én zárkóztam el.
Aki hajlandó a putonghua-t beszélni, azzal egész jól
elkommunikálok. Egyszóval, teljesen más otthon, akár még az anyanyelvi tanár
beszéde is.
A Yongtong Travel: még augusztus elején kaptunk egy
üzenetet, hogy a sógor befizetett minket egy 6 napos utazásra, annyira olcsó
volt, hogy el nem tudom képzelni, hogyan futotta abból a pénzből gyakorlatilag
ilyen luxusutazásra. Kettőnknek 3380 yuan/ fő került és a végén még
visszakaptunk ketten 230 yuant.
Az útitársak nagyon kedvesek voltak, és az egész társaság
nagyon fegyelmezett volt, soha senkire nem kellett külön várakozni. Az
idegenvezető beszédéből sokat értettem és sokat nem értettem. Sajnos nagyon
rohanós volt, mint minden társas út. Mi voltunk a kuriózum. A szótár és az
IPhone sokat segített. Sokszor gyorsabban beírtam a telefonban, amit mondani
akartam, minthogy a szótárból kikeressem, mert az ország minden tájáról
összejött emberek között, nem mindenki értette jól a központi nyelvet. Még egy
tibeti házaspár is volt. Az asszony állandóan egrecíroztatta a férjét. Szívesen
csatlakoztak hozzánk a szabadon eltölthető időben. A korösszetétel is elég
vegyes volt. Rólunk sosem akartál elhinni, hogy mennyi idősek vagyunk.
