Üzbegisztán, Malikrabot karavánszeráj, szárdoba, Mаликработ караван-сарай, сардоба

2019. október 3.

A malikraboti karavánszerájból nem sok maradt, bár annak idején fontos állomás volt a Selyemúton.  Az első évezred elején, Shans al -Mulk kán építette erődített fogadóként. A XIII. századig a Karakhanid dinasztia sztyeppei rezidenciájának tartották, amely akkor uralkodott. Karavánszerájként, csak a mongol invázió után működött,  Vámbéry Ármin így ír róla:
"Bár már azelőtt is sok csodás dolgot beszéltek nekem azon kultúráról, mely a Bokhara és Szamarkand közti területen virágzik, talán kissé túlzott várakozásaim ma még nem teljesedtek, habár az út mindkét felén, kevés kivétellel, mindenütt mívelt földet láttunk; s csak a legközelebbi reggelen voltam meglepve, midőn a Csöl-Melik kis sivatagon áthaladva - mely négy órányi széles és hat órányi hosszú, s melynek karavánszerája és vízfogó medencéje van -, a kerminei kerületbe léptünk."
  1841-1842-ben egy osztrák utazó, Alexander Lehmann ellátogatott Rabat környékére, Lehmann számos rajzot készített, amelyek a mai napig fennmaradtak. Az ásatásokat 1973-1975-ben, 1977-ben és 1997-2001-ben végezték (vezetője Н. Б. Немцева), melynek eredményeként megvizsgálták az erődítmény elrendezését.
A déli homlokzatnak csak egy része maradt fenn, de a vár elrendezését a feltárások alapján meg lehet ítélni: téglalap alakú volt 100 méteres oldallal, melyek sarkában több mint 15 méter magas tornyok voltak, amelyek Lehmann rajzai szerint a XIX. század közepén még álltak.
 Csak egy bejárat volt az erődítménybe, a megőrzött déli portál, mely kissé kinyúlik a falból,  téglamintájának karakhanid stílusát nem lehet összekeverni semmivel.

A portálon lévő felirat perzsa, az eleje és a vége hiányzik,  egyes helyeken nem lehet értelmezni, de Umnyakov  általános jelentésének ezt adja meg: "az épületet a világ szultánja építette, és isten segítségével, paradicsommá vált."

A szárdoba, víztároló, сардоба, ami jelenleg az út túloldalán áll annak idején az erődítmény, illetve a karavánszeráj és az utazók vízellátását biztosította. 

Közép-Ázsia száraz sztyeppéiben, félig sivatagi és sivatagi régióiban gyakran a szárdoba volt az egyetlen vízforrás. A földbe épített és kőkupolával borított medence,  friss ivóvíz gyűjtésére és tárolására szolgált. A medence feletti boltozat megakadályozta a víz jelentős párolgását, és bizonyos mértékben védett a por -és homokviharoktól, állandó árnyékot adva. Az ilyen tárolókban a víz hideg maradt az év legforróbb időszakában is.

A tároló égetett téglából készült, 13 méter mélyen van a földben, a kupola átmérője 12 méter, a jelenlegi portál az alaposan felújított és nagyon valószínű, hogy a most levezető lépcső új építésű. 


A tárolóban, nemcsak olvadékvíz van, hanem a Zaravshan folyótól egy földalatti csatornán keresztül hozták a  ide a vizet.

Üzbegisztán, Buhara II. rész Ark, Bolo Hauz nagymecset

2019. Október 1.

Buhara keletkezésének legendáit, ugyancsak nem fogom leírni. A város több, mint kétezer éves, és szerkezete alapvetően érintetlenül maradt fenn. Hiteles írásos emlékek szerint, az i.e. I évezredben a perzsák, Dareiosz, majd a görögök, Nagy Sándor hódították meg Buharát, majd az I.sz. VIII század elején az arabok következtek Az arab hódítás előtt Közép-Ázsia egyik legnagyobb városa volt.  A IX. századtól kezdve Iszmail Szamani és leszármazottai: a Szamanidák uralkodtak. 1220-ban Dzsingisz kán mongol seregei kifosztották a várost, és ez hosszú időre véget vetett a fellendülésnek. A XIV század végén a várost elfoglalta a Timurdiák birodalma, majd üzbég dinasztiák követték egymást a trónon. Ezek közül  az utolsó a Mangitok dinasztiája, amelyet a XVIII század közepén a várost leigázó Nadír perzsa uralkodó ültetett a buharaiak nyakára. a Mangit -dinasztiából való emírek uralma, Buhara történetének legsötétebb korszaka. A XIX század végéig fennmaradt a rabszolgaság, hihetetlen volt a nyomor és a politikai terror. Vámbéry így ír erről:  " Az örökös zsarnokság az embereket annyira megfélénkíté, hogy férfi és nő, még ha négyszemközt vannak is, sem merik az emír nevét anélkül kimondani, hogy hozzá ne tennék: isten éltesse 120 évig!"
1868-ban az orosz csapatok bevették Buharát, de a cárizmus közvetlenül nem terjesztette ki uralmát a városra és környékére, csak protektorátusnak minősítette.

Ark, vár

Az Ark, a vár egy nagy erődítmény, amely egy 20 méter magas dombon van. Elrendezése szerint, módosított téglalapra emlékeztet, kissé meghosszabbítva nyugatról, keletre. A külső falak kerülte789,6 méter, a körülzárt terület 4,2 hektár. A falak magassága 16-20 méter.

Ezen a helyen, már az arab hódítás előtt is vár volt, amelyen azután valamennyi hódító és uralkodó módosított. Jelenlegi formáját a XVI. században nyerte el, de később is építettek benne néhány dolgot. 1920-ig, az emirátus bukásáig, ez volt a buharai uralkodó téli rezidenciája.
 A hatalmas kapu, melyet Nadír Shah 1742-ben épített, mellett, két torony áll, amelyeket fent galéria köt össze. A kapu fölött egy óriási korbács lógott, ami az emír hatalmát szimbolizálta.

A főkapun belépve, egy hosszú zárt folyosóba érünk, amelynek két oldalán homok és víztározó helyiségek voltak. Ezeket később börtönzárkává alakították át.
 A folyosón át a Jami-mecsethez jutunk, ahol az emír a pénteki imáit tartotta. A mecset a XVIII. században épült, a mecsetek minden jellemzőjével.

Majd a díszudvar következik, ahol az emír a hivatalnokait és látogatóit fogadta. Most múzeumok vannak az itt lévő helyiségekben.

A következő a protokoll udvar, a bejáratot egy mozaikokkal díszített portál (1605) jelöli, itt koronázták meg az emíreket, és itt fogadták az uralkodók a külhoni követeket.

Az emírnek nem lehetett hátat fordítani,  a kis mellvédig hátrafelé kellett menni és csak mögötte lehetett megfordulni

  A hatalmas téglával borított udvar, három oldalról arányos faoszlopokkal alátámasztott ayvanokkal van körül véve.

Az udvar hosszanti végében, a mély ayvanban az emír trónja, nuratai márvány emelvényen található.

 A kapu fölötti udvar (ez alatt van a hosszú zárt folyosó) és kilátás a vár előtti térre

A közép-ázsiai városok tipikus része volt a Regisztán, a központi tér. Buharának is volt Regisztánja: az Arkkal szemben helyezkedik el.

A téren sok középület volt, mecsetek és kereskedelmi kamarák, közigazgatási hivatal és kórház. Azonban csak egy épület maradt fenn. Ez a Bolo Hauz nagymecset.
A Bolo Hauz jelentése: "gyermekek tava"?. Közép-Ázsiában a víz mindig is kevés volt, ezért tavakat építettek, melyek ivóvízforrásként szolgáltak a lakosság számára. A vízszállítók a tavakból vették a vizet, és speciális bőrtartókban szállították a lakónegyedbe és a bazárokba, ahol eladták. A Blo Hauz volt az egyike az ilyen tavaknak, de a tavak stagnáló vize fertőzés forrása volt.
Vámbéry így ír erről: az idő Bokharában tartózkodásom alatt kiállhatatlanul forró volt, s kétszeresen szenvedtem, mert a ristétől féltemben (filaria medinensis, parazita betegség), melyet nyáron ott legalább minden tizedik ember megkap, mindig meleg vizet, vagy teát kellett innom.
A Szovjetunió idejében a tavak nagy részét megszüntették, a megmaradtaknak sem használják fel a vizét.

Bolo Hauz nagy mecset

A téli mecset építése a 17. században kezdődött, a buharai Shahmurad emír kezdeményezésére. Meg akarta mutatni népének, hogy nem különbözik egy hétköznapi embertől, és úgy döntött, hogy nyilvános mecsetet építtet, amelyet a pénteki imádság alkalmával, maga is látogat. A nyári tartózkodásra szolgáló ayvant a 20. század elején építették elé, az előtte álló kis minarettel együtt.

A mecset elegánsnak és csodálatosnak tűnik, mivel az uralkodói látogatásokra építették. 20 oszlopot tartalmaz, amelyek tartják a mennyezetet. 

Az oszlopokat indiai fából faragták a mögöttük lévő teraszt szép, két szinten  egymás fölött húzódó árkádsor zárja le.

A mecset több mint három évszázados, de még mindig működik. A hívők minden nap imádkoznak benne.