A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tél. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tél. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. december 2., kedd

December második napja 2014

 Elsején viszonylag korán hazaértünk, fél 4 körül. Amikor elértük az M0-t minden fehérre változott, a fák kezdtek lehajolni. Otthon gyorsan kikapkodtam a sárgarépát és a zellert a földből, valamint bevittem az erkélyről a két utolsó láda muskátlit. Este fél 6-ig kb. 4-szer ment el az áram, majd fél hattól hajnali 4-ig nem is volt. Szerencsére a cserépkályha melegít, elem és petróleum lámpánk van, valamint gyertyákkal tettük hangulatossá az estét. ( azért nem vágyom ilyenre nemhogy állandóra, de még túl gyakran sem) Reggel ezzel szembesültünk. Szegény tuják nem bírták el a saját súlyukat, a kisebbet megtartotta a málna kordonja, de a nagyobb nem tudott ellenállni a föld vonzásának.








 Turmikám nem bírja a telet
Természetesen a kert sem, a gömbtuja gömbje minden csak nem gömb
jégvirágok, bogyók és fák







2013. február 7., csütörtök

Bolond egy tél van

Az idei tél elég cifra, hol tél van hol meg tavasz.
ma reggel ez fogadott, de ugyanakkor olvad ezerrel. Egyik nap minuszok vannak, no nem sok, a leghidegebb talán -6 fok volt, másik nap pedig +8-10 fokig is felmegy a hőmérséklet. Az ember tényleg nem tudja mit gondoljon.
Zsömle utálja  az esőt, na nem mintha a hóért rajongana, de talán már nincsen sok hátra belőle.
Füreden be sem kapcsoltuk a fűtést, szerencsére a méteres kőfalak nem hülnek át olyan könnyen, szóval spórltam egy csomó pénzecskét.