Üzbegisztán, Szamarkand, Самарқанд, Gur-Emir mauzóleum

2019. október 5.

Szamarkand virágkora a XIV. század végére esik, amikor ide helyezte birodalmának székvárosát Timur Lenk. Timur Lenk idejében hatalmas épületeket emeltek, fejlett volt a kereskedelem és a diplomácia. Timur Lenk halála után a Timuridák uralkodtak Szamarkandban.
A városban, annyi a látnivaló és a műemlék, hogy több nap sem elegendő rá.

Mi a Gur-Emir mauzóleumnál kezdtük a napot. A mauzóleumot maga Timur Lenk építtette 1403-ban egyik unokája, Muhammed Szultán számára, aki a kis-ázsiai hadjáratban esett el. 1405-ben azonban magát a a nagy uralkodót is ide temették , majd később két fiát és unokáját Ulugbeket is.
Az épület perzsa stílusú. Egyetlen türkiz színű, bordázott és díszes rozetta mintázatú kupolája a nyolcszögletű épület tetején áll.

A kupola hengeres dob övén három méter magas fehér kufikus (a különféle arab írások legősibb kalligrafikus formája) írással "Az Isten halhatatlan" felirat. A kupola 32 méter magas, 64 bordája van, melyet színes mázas lapokkal borítottak. A falak külső díszítése  kék, világoskék és fehér csempékből áll, melyek geometriai és grafikus alakzatokba vannak felrakva az égetett téglából emelt épületre. 
A hajdan volt medreszének és khanakának már csak az alapjai vannak meg és a négy minaretből is csak kettő áll, melyek 30 méter magasak.

Az épület belseje ugyanilyen látványos.

 A kupola belső átmérője 15 méter, magassága pedig 12,5 méter, bonyolult geometria aranyozott díszítéssel.

A márvány kerítéssel körülvett hét márvány sírkő valójában csak mutatja az alatta lévő kriptában elhelyezkedő sírokat, melyekben a testek nyugszanak.

Dr. Mordovin Maxim írása Timur Lenk sírjáról:
A történelemben rendszeresen bukkannak fel különösebbnél különösebb legendák a néhai hatalmas uralkodók nyughelyével kapcsolatban. A legismertebb a fáraó átka, ahol Tutanhamon sírját feltáró kutatók titokzatos halálairól regélnek. Azonban Közép-Ázsia legrettegettebb uralkodója, Timur Lenk átkáról kevesebben tudnak.
Timur Lenk 68 éves volt, amikor élete újabb hatalmas hadjáratára készülődött a legnagyobb ellenfele, Kína ellen. Hatalmas 200 ezer fős seregét előkészítve, 1405 februárjában már Otrár városában tartózkodott, amikor a hirtelen nagyon zordra fordult időjárás megakasztotta továbbhaladását. A seregével folyamatosan vonulva, és minden előkészületet figyelemmel kísérve, az idősödő uralkodó váratlanul megbetegedett és még váratlanabbul, február 18-án elhunyt.
Timur Lenk már régóta számolt halálával és elő is készítette a végső nyughelyét Sahriszabzban, a kedvenc idősebb fiai mellett. Ugyanott, a Kök-Gumbaz mecset mellett nyugodott édesapja és lelki vezetője is. Ugyanakkor 1403-ban, a fiai halála után, a szintén trónörökösnek szánt, de korán elhunyt unokája, Mohammed Szultán számára is belekezdett egy hatalmas mauzóleum építésébe. Ez lett a Gur-i Emír. Kedvenc unokája emlékére Timur Lenk a világ legszebb nyughelyét akarta létrehozni. A mázas lapokkal borított kupola 64 gerezdje például Mohammed próféta életéveire utal.
A nagy uralkodó végrendelkezése szerint a testét Sahriszabzban kellett volna végső nyugalomra helyezni. Azonban halálának hirtelensége és a rossz időjárás miatt, holttestét nem tudták átvinni a behavazott hágókon, így a szamarkandi Gur-i Emírben temették el, hatalmas pompával. Ekkor a mauzóleum még nem volt kész, befejezése – ahogy a most is látható nefritből készült síremlék – már Ulugbek nevéhez köthető. Ulugbek az 1426. évi kínai hadjárata során két hatalmas, sötét zöld nefrit tömböt szerzett meg. Azokat elhozatva Szamarkandba, kifaragtatta belőlük nagyapja síremlékét, felvésetve rá Timur Lenk genealógiáját egészen Dzsingisz kánig, a kő megszerzésének történetét és egy átkot: „Mind, aki megsérti nyugalmamat ebben vagy a túlsó életben, szenvedéseket és halált hoz magára és házára.”
1740-ben Nádir sah, Perzsia uralkodója hadjáratot vezetett Khiva és Bukhara ellen, legyőzve azoknak seregeit. Mivel Szamarkand akkor már Bukharához tartozott, így az is a sah kezére került. Nadír a lázadozó üzbégek lecsendesítésére húszezres sereget küldött Szamarkandba, azt is megparancsolva nekik, hogy vegyék le a Bibi-Khanum mecset nagykapuját, illetve hozzák el Timur Lenk nefrit sírkövét és vigyék el Meshedbe. Ezt meg is tették, azonban kis idő elmúltával – a legenda szerint – a sah álmában megjelent Bereke, Timur Lenk lelki vezetője és javasolta neki, hogy vigye vissza a sírkövet, elhelyezve azt úgy, ahogy korábban állt. A sah megijedt és el is rendelte a kő visszaszállítását. A hagyomány szerint az út során a kő leesett és összetört. A szamarkandi mesterek kapcsolták utána össze. Azonban a sah döntése már túl kései volt – 1747-ben hatalmas földrengés rázta meg Iránt, elpusztítva az ország nagy részét, magát a sahot pedig ugyanebben az évben a legközelebbi környezetének tagjai álmában meggyilkolták.
Ezután nagyon sokáig senki nem mert hozzányúlni a rettegett emír sírjához. Ugyan a mauzóleum az idő viszontagságai miatt kezdett összedőlni, a romokat a helybéliek elkezdték széthordani, de a sírkövet és a Timuridák sírhelyeit tiszteletben tartották.
A szovjet időszakban Gur-i Emír fontos műemlék lett, hivatalosan elveszítve a szakrális jellegét. Természetesen a helyiek soha nem feledkeztek meg az épület szentségéről és az uralkodó átkáról. Műemlékként a helyszín számos kutatót és szakembert vonzott. Elkészültek az első felmérések, megindultak az első régészeti feltárások. 1941 júniusára megszületett a terv, hogy felnyitják a sírkamrát. Az 1941. június 19-i híradások szerint már felnyitották az emír két fiának, Miran Sah és Sahruh temetkezéseit, illetve Ulugbek kamráját. A maradványokat óvatosan kiemelték, majd vizsgálatra elszállították. Timur Lenk sírjára június 19-én került sor. Először leemelték a nefrit sírkövet, majd június 20-án, elkészítve a megfelelő dokumentációt, hozzákezdték a holttest exhumálásához. A felnyitásnál régészek, antropológusok és operatőrök vettek részt, az utóbbiak minden egyes pillanatát dokumentálták a folyamatnak. Erről az eseményről azonban az újságok nem számoltak be. 1941. június 22-én, vagyis két nap múlva Németország hadüzenet nélkül lerohanta a Szovjetuniót…
Csatoltuk a Trud című orosz nyelvű újság 1941. június 19-i kivágását is a sírhely feltárásáról.

A két darabból lévő jáde kő

 

Üzbegisztán, Sahriszabz, Timur Lenk II. rész

2019. október 4.

A Timur Lenk hajdan volt váránál kezdtük ismerkedésünket Sahriszabz városával. A terület ugyanolyan fallal van körülvéve, mint amiket eddig is láttunk.

A kapun belépve, elénk tárul az óriási vár kapujának megmaradt része, ez körülbelül a fele lehet az annak idején épített magasságnak. Ak-Saray palota romjai:

A kapu megmaradt oszlopai körülbelül 30-35 méter magasak. 

 A palota építésénél és dekorálásánál a Timur Lenk által meghódított országok, legjobb építészei és kézművesei dolgoztak.  1380 és 1404 között épült fel a fehér palota.

Nem tudom elképzelni, hogy annak idején, hogyan voltak képesek ekkora épületeket felépíteni. Ezt az iszonyatos mennyiségű téglák ki kellett égetni, a színes csempéket meg kellett tervezni, elkészíteni, felragasztani, felfoghatatlan az egész.
Timur Lenk óriási szobra vigyázza a területet. (szobrász: Ilkhom Jabbarov, 1996)

A terület olyan hatalmas, hogy turista fúrikkal mentünk. (mondjuk az idő sem az a haj de kedvező volt)

Üzbegisztán, Sahriszabz, Timur Lenk I. rész

2019. október 4.

 Legelőször néhány szó Timur Lenkről, más néven Tamerlánról.  1336. április 8.-n született Kes, a mai Sahriszabzban, Meghalt betegségben 1405. február 18. Otrar városánál az utolsó hadjárata idején.
"Timur  azt híresztelte, hogy családja a barlaszok előkelő törzséből származik, apjáról pedig nem kevesebbet állított, mint hogy a Mongol Birodalmat megalapító Dzsingisz kán egyik fiának ükunokája volt. A későbbi rettegett hadvezér édesapja utasítására Transzoxánia – a Szir-darja és az Amu-darja között elterülő terület – uralkodójának, Kazgan emírnek a szolgálatába szegődött, az ő 1357-ben bekövetkező halála után pedig Kasgar uralkodója, Tugluk Temür mellé állt. A következő évek hatalmi harcaiban a fiatalember rendkívül taktikusan helyezkedett, ugyanis kezdetben Tugluk Temür fiának, Iljász Hodzsának a főminisztereként tevékenykedett, később azonban átpártolt Huszajn emírhez, aki egyébiránt a sógora volt. A két hadvezér 1366-ra sikeresen uralma alá hajtotta Transzoxániát, Timur azonban idővel szövetségese ellen fordult, és 1370-re őt is legyőzte. Ezt követően Timur Lenk már saját magát kiáltotta ki Szamarkand nagy emírjének, a káni címet azonban soha nem vette fel, mivel nem állt rokonságban a Csagatáj dinasztiával Timur tehát 35 éves korára uralma alá hajtotta Közép-Ázsia egyik leggazdagabb országát, ahol Dzsingisz kán példájára rövid időn belül rendkívül ütőképes hadsereget szervezett.

Miután Timur a Közel-Kelet egyik leghatalmasabb birodalmának vezetője lett, az oszmánok ellen küzdő európai hatalmak megpróbálták őt megnyerni egy I. Bajazid szultán (ur. 1389-1402) elleni hadjárathoz, azonban az emír sokáig nem akart egy iszlám hitű uralkodóval háborúzni. Véleménye akkor változott meg, amikor Bajazid az 1398-as indiai hadjárat idején Timur Lenk birodalmának nyugati határainál próbált terjeszkedni. A szamarkandi emír 1401-ben mintegy százezer harcos élén indította meg a válaszcsapást, mely során a Közel-Keletre vonult, felégette Bagdadot, bevette Damaszkuszt, és miután megverte a mamelukokat, az Oszmán Birodalom ellen fordult. Bajazid 1402 nyarán megsemmisítő vereséget szenvedett az ankarai csatában, ráadásul ő maga is Timur Lenk fogságába esett, így Kis-Ázsiában újjászülettek az egykori emirátusok, melyeket az oszmánok csak fél évszázadnyi háborúskodás után tudtak újra uralmuk alá hajtani. Ez volt Timur utolsó nagy hadjárata; az emír ezután Kína felé vezette hordáját, ám útközben váratlanul megbetegedett, és 69 esztendősen, 1405. február 19-én Otrar városa mellett meghalt."Rubicon, Tarján M.Tamás  Most pedig következzen idegenvezetőnk,  Mordovin Maxim írása "Timur mindig is híres volt váratlan és logikátlannak tűnő ötleteiről. Ezek közé tartozik az is, hogy Közép-Ázsia legnagyobb korabeli palotaegyüttesét nem a fővárosban, Szamarkandban, hanem szűkebb hazájában építtette, annak ellenére, hogy tudhatta – soha nem fog ott lakni. Szintén érdekes ellentmondás tűnik fel a palota maradványai alapján rekonstruálható díszítése és az elnevezése között. Timur Lenk sahriszabzi palotáját ugyanis Ak-Szarajnak, vagyis Fehér Palotának nevezik, pedig tudjuk, hogy a teljes felületét kívül-belül kék-zöld alapú mázas csempék borították. Talán a csempék csillogása miatti fényjáték eredményezte a nevét… A palota, sajnos nem maradt meg, szerencsére azonban az évtizedes régészeti kutatásoknak és az írott forrásoknak köszönhetően számos részlete és az alaprajza megismerhetővé vált. A források közül Ruy Gonzalez de Clavijo, III. Henrik, kasztíliai király nagykövete által írt részletes beszámoló emelendő ki, az 1403-1405 közötti követjárásról. Összességében annyit tudunk az épületről, hogy csak a belső udvar alapterülete 250x120 m volt, míg az egyedüli maradványként ma is impozáns, csúcsíves záródású főkapu magassága elérhette a 70 m-t. Ezen a főbejáraton díszelgett Timur Lenk művészeti mottója, amely magyarázatot ad az építkezéseire: „Ha kételkednél a hatalmunkban, csak vess pillantást az épületeinkre”. Állítólag a palota tetőzetében medencéket alakítottak ki, melyekről szökőkutakban és vízesésekben csobogott le a víz a sűrű csatornahálózatba. A példa nélküli épületről természetesen számos legenda született, jelezve az építkezések nagyságát és a nagyság által keltett irigységet. Az építkezésekről két történetet is feljegyzett a hagyomány. Az egyik szerint, amikor Timur elhatározta, hogy felépíti a világ leghatalmasabb palotáját, magához hívatta az építészt, akinek részletesen elmondta terveit és elképzeléseit. Az építész végighallgatva az uralkodót, azonnal teljes hozzáférést kért a birodalom kincstárához. Miután megkapta az engedélyt, másnap Timur jelenlétében elkezdte előkészíteni a palota alapozási tömbjeit olyan agyagba, melybe a kincstárból kivett aranyakat keverte bele. Látván, hogy az uralkodó meg sem hökken, az építész széttörette az agyagtömböket, és visszaküldte az aranyat a kincstárba. Természetesen Timur ezután már rákérdezett, miért csinálta ezt az építész. Mire az utóbbi azt válaszolta, hogy csak így tudott megbizonyosodni az uralkodó szándékainak megfontoltságáról egy ilyen időigényes és igen költséges beruházásra vonatkozóan. A másik legendában is az építész a főszereplő, de itt már az építkezés végéről van szó, a díszes mázas lapok felhelyezéséről. A bizonyíthatóan legalább 25 évig elhúzódó munkálatok végén Timur Lenk már igen türelmetlen volt, s elkezdte sürgetni a munkavezetőt és a munkásait, hogy minél hamarabb rakják fel a díszes burkolólapokat. Azonban a mesteremberek nem kapkodtak. A feldühödött uralkodó magához hívatta az építészt, akiről azonban kiderült, hogy eltűnt, miután egy hatalmas láncot akasztott fel a főbejárat árkádíve közepén. Mindenütt keresték őt, de hiába. És sehol nem találtak más ilyen különleges tehetségű építészt. A palota kertészei egyszer csak figyelmesek lettek, hogy minden vasárnap éjjel egy rejtélyes alak jelenik meg a kapuval szemben, és fura eszközzel méregeti a láncot. Fél év elteltével a mesteremberek végre elkezdtek szaporábban dolgozni és felrakni a díszes csempéket a palota falaira. Ugyanaznap éjjel a palota őrsége elfogta a rejtélyes éjszakai látogatót, s el is vitték az uralkodó színe elé. Kiderült, hogy ő volt az építész, aki meg akart bizonyosodni, hogy az épület megfelelőképpen összeállt és süllyedt-e már, hogy a díszcsempék felrakásuk után ne hasadozzanak meg és ne potyogjanak le. Elismerve, hogy a szófogadatlanságáért az építészt valószínűleg megbüntette volna, Timur végül megenyhült és jutalomban részesítette a bölcs mesterembert. Végül megemlítendő, hogy mi is okozta a palota pusztulását. A valóságban leginkább az idő tehető felelőssé ezért. Egy ilyen méretű és bonyolultságú épület fenntartása óriási összegekbe került, Timur Lenk után azonban már nem volt olyan birodalom, amely ezt tudta volna finanszírozni. Azonban nem lenne Üzbegisztán, ha nem lenne erről is egy legenda. Állítólag a 16. században, amikor Sahriszabz már a bukharai emír fennhatósága alá tartozott, II. Abdullah kán, a legerősebb Sejbanida uralkodó, éppen a városhoz közeledett, amikor már feltűntek az óriási palota tornyai és kupolái. A méretek miatt azt hitte, hogy már közel van a városhoz, ezért a fogadó bizottságot előkészítendő, oda irányította kedvenc szolgáját, aki a rosszul becsült távolság miatt túlerőltette magát és a szíve nem bírta. Egy másik verzió szerint a kán – örömében – maga gyorsított fel kedvenc lován, de a már egy ideje közelinek tűnő város mind nem akart közeledni, s a ló végül belepusztult. Mindenesetre valamelyik esemény annyira felbőszítette a kánt, hogy elrendelte a palota lerombolását."