Szeptember 15 GuiLin Li folyó

Reggel korán keltünk, a szállodában ettünk, drága és rossz volt, de nem volt időnk máshová menni. Az utazási irodától 8 órára jött értünk egy autó és elvitt a buszhoz, útközben felvettünk a vasútállomásnál egy szöuli fiút így megint kamatoztathattam a filmekből összeszedett pár koreai szót. A buszban volt még egy mongóliai és egy svájci házaspár. A svájciak fiatalok voltak és világkörüli utazást csináltak ( a csoda gondolta, hogy Kínában hasznát veszem a német beszélőkémnek). Amikor a jegyet vettük a hajóra azt mondták exlusiv busz és a hajó is. ( olyan messze volt tőle, mint Makó Jeruzsálemtől) Miután a buszon együtt voltunk a hajón is egy asztalhoz ültünk és nagyon kellemes volt a társaság. Sokat beszélgettünk, a nyelv elég vegyes volt: angol, német és kínai.

Mikor elindult a hajó felmentünk a felső fedélzetre. Azért senki se tengerjárót képzeljen, a hajó merülése 60 cm volt a folyó olyan tiszta volt, hogy sokszor lehetett látni az alját. Ragyogó napsütésben hajóztunk bő 4 óra hosszat a folyón fantasztikus alakú hegyek között. Ugyan a minden hegynek van neve, de elég erős képzelőerő kell, hogy valóban azt lássa az ember, amit a keresztszülők.
A folyó nem hajózható végig, így nem is GiLinből indultunk, hanem DaXuból. A táj valóban festői, az utikönyvek nem túloznak, keskeny bambusz tutajok, kisebb dzsunkák, lavíroztak a turista hajók között, volt amelyik hozzákötötte a bambusz tutaját a hajóhoz, egy darabig huzatta magát, majd elmaradt. Közben a hajó személyzete, állandóan hozott valamit ( természetesen borsos áron) egy kis doboz coca cola 10 yuan, de ugyan ennyi egy csésze nescafe, vagy egy kis doboz sör. A kígyóval bélelt pálinkából 3 cent 20 yuan. ( valahogy nem vonzott a dolog, hogy megkóstoljam. ) Délben kaptunk ebédet, volt több fajta zöldség, számomra ismeretlen, de jó, a szokásos paradicsomos tojás, hal valami bundában és csirke darabkák, ugyancsak bundás, de édes savanyús is. Természetesen rizs, a végén pedig: algaleves. Hát az nagyon izlett nekem. Még sört is adtak ( minden sörük jó, én ugyan nem szeretem, de a Lacinak izlett, bárhol ivott). Mire megérkeztünk YangShuoba komolyan elfáradtam. A svájci fiatalok és a szöuli fiú elköszönt, ők ott maradtak, a mongóliai házaspár elment bambusztutajozni ( annak is horror ára van 250 yuan), mi pedig sétáltunk a városban. Volt kb másfél óránk, akkor indult buszunk vissza GuiLinbe. Az utikönyvem szerint GuiLin nem biztonságos város, nagyon vigyázni kell mert sok a lopás, nekünk semmiféle afférunk nem volt ( egyáltalán egész úton nem volt problémánk), ám YangShuoban az suvenir boltokkal teli tömött sétáló utcán egyszer csak hátulról majdnem elsodort egy kismotor, a tükör alaposan megütötte a karomat, és éppenhogy elhaladt mellettem az egész motor, 3 rendőr úgy borította fel a rajta ülő két gyerekkel együtt, mint a tollpihét, ahogy kászálódott fel az egyik abban a pillanatban letalpalta. És már vitték is el őket motorostól mindenestől és visszaadták annak a túristának a táskáját, akinek a kezéből kikapták. ( akik állandóan rendőrállamról beszélnek, ehhez vajon mit szólnának?) Miután látták hogy erősen tapogatom a karom, el akartak vinni orvoshoz, de mondtam, hogy nem tört el csak megütött szerencsére.
Nagyon meleg és párás volt a levegő, ernyő alatt sétáltunk, a végén beültünk egy fagyira a KFC-be, ott legalább volt légkondi. A WC-ben leszólított egy csajszi, hogy milyen szép a szoknyám, aztán valahogy átváltott németre, ő Brazíliából jött, németül azért tudott mert Heidelbergben tanult. Úgy belemelegedtünk a beszélgetésbe ( már kint ), hogy úgy jöttek szólni neki, indul a csoportja, mennie kell. Így aztán hamar elszaladt az idő és jött egy mikrobusz a mongol házaspárral és végre elindultunk a szállodába. Útközben volt még egy megálló, ahol valami helyi kisebbség lakóházait nézték meg csekély ugyan csak 250 yuanért. A szállodához fél hétre értünk felszedtük a csomagokat, hívtunk egy taxit és indulás a repülőtérre. A repülőtér új és korszerű és kb 50 km-re van a várostól. ( az itt abszolút nem távolság.) A taxis lelkesen szidta a rendszert, mert GuiLin elmaradott, nincs fejlődés, nem építenek semmit, az embereknek kevés pénze van ( bár Volkswagen-je van majd minden taxisnak). Azt mondta nem lesz nyugdíja, aztán kiderült nem fizet biztosítást, aztán csodálkozik. Úgy látszik másutt is van ilyen mentalitás nem csak nálunk. Most itt csücsülünk a reptéren, internet természetesen nincs és várjuk az indulást.

Augusztus 27 Indulás

Reggel elköszöntünk kutyától, macskáktól és elindultunk. A taxi pontosan jött a Mimiékhez és ugyan kissé bonyolult útvonalon, de szerencsésen kiértünk a reptérre. A becsekkolás kissé lassan ment, hiszen 3-man vagyunk és nem simán Helsinkibe hanem tovább Shanghaiba repülünk.
Az agyamat viszont simán feltolta az utasellenörzésnél két spiné.
Az odáig rendben van vegyem le a szandálom, hátha a talpam alatt kést viszek, de hogy a nyitott ujjatlan vászon ingemet miért kellett levetnem azt soha nem fogom megérteni. Még szerencse, hogy volt rajtam egy színes trikó. Na bepakoltunk tálcákba mindent, külön-külön ahogy kérték. Az én kis hátizsákom volt az első amibe csak a Kínába hozott ajándékokat pakoltam, néhány elektromos töltővel és elosztóval megbolondítva. A két spiné ott áll a futószalag végén és érdeklődve bámulja a zsákot. Aszongya: ebben folyadék van. Nem tudtam, hogy tilos felvinni a fedélzetre?
Mire én: nincs benne egy fél mililiter sem és akarom kihúzni a zippzárat, hogy megmutassam.
Neeem, majd ő. Elkezd pakolni: 2 könyv, 2 párna, 2 legó, 2 esőkabát, különböző töltők és madzagok hozzá, a könyveket átlapozta- vagy még nem látott Magyarországról panoráma utikönyvet, vagy valami olyan különleges kiképzést kapott, amiben azt tanulta, hogyan lehet egy köny lapjai közé folyadékot rejteni. Ezután jöttek a zsebek, na azokban Budapest leporellós képeslapok voltak, kisebb is nagyobb is, azt is széthajtogatta, Shaghai és Kína utikönyv: érdekes módon abban sem volt semmi lötty. Kérdem tőle, mégis mi a csodát látott a zsákba, mire ő, nem tudja csak látott. Én meg már nem láttam a méregtől, de az utánam sorban állók sem, ugyanis még 3 másik tálca is az enyém volt és mögöttem, ha nem is éppen Vecsésig, de egyre hosszabb sor lett. Gondolom szóltak ennek a két nőnek, akik még ráadásul cseppet sem voltak udvariasak, hogy fejezzék be a tortúrát, mert a népek lekésik a gépeket, amig én vissza nem pakoltam, se té se tova.
Na ezen túl voltunk, még egy búcsútelefon a Ferkótól és a nővéremtől, majd irány Helsinki.

Nem jártam még ott, a magyar reptér csak Móriczka ahhoz képest. Kigyalogoltuk a lelkünket, mire átértünk a 37 B kapuhoz, ahol a shanghai-i gépre szálltunk fel.

Meglepetésünkre busszal vittek ki a géphez, beszálltunk és nagyban örvendeztünk, hogy milyen jó szellősen leszünk. Tévedtünk a busz 5ször fordult, a gép meg dugig lett.

Jó 40 perc késéssel megkezdtük a 9 órán át tartó repülést. Olyan szük a hely, hogy még én sem voltam valami haj de kényelmesen. A film kínálat nagyon gyér volt, maradt a Tom és Jerry az volt a legnormálisabb, vagy a repülési útvonalat bámultuk az orrunk előtt lévő monitoron.

Az éjszaka enyhe nyűglődéssel telt, de valamennyit csak szundítottunk.