2020. október 9., péntek

Mesélő Kárpát-koszorú és a Felső-Tisza, Sátoraljaújhely

 2020. október 9.

Sátoraljaújhely

Bajban vagyok ezzel a várossal. A múltja jelentős, bár nem volt az ország történelmének fősodrában.

A város a hegyek és a vizek közé szorítva helyezkedik el. Sátoraljaújhely a Zempléni-hegység keleti peremén, egykori vulkáni kaldera körül kialakult, 300-500 m magasságú hegyek lábánál fekszik, ahol  a Bodrog, a Ronyva és a Bózsva-patak  völgyei találhatók. A mai város mag első írásos feljegyzése a tatárjárás után IV. Béla idején készült. Ekkor telepedett le a Pálos rend is a városban. A sátoraljaújhelyi várat már 1261-ben oklevélben említik, az állandó hatalmi játszmák miatt ebből is csak romok maradtak. A régészeti feltárás 2008-ban kezdődött.



A város mai állapotát a trianoni békeszerződés határozta meg. Ekkor vált határvárossá.( a Ronyva patak, mintha hajózható folyó lett az országhatár) Bár a város a csonka Zemplén vármegye  székhelye maradt, de elveszítette vasúti gócpont szerepét, kereskedelmi forgalma csökkent, gazdasági élete visszaesett.











  Károlyi gróf kezdeményezésére 1924-ben  megépült a város főútvonalán áthaladó

A Bodrogköz-Hegyközi Kisvasút

amellyel a hegyközi Füzérkomlóstól egészen Nyíregyházáig el lehetett jutni.   A II. világháború végén a balsai Tisza-hidat felrobbantották, onnantól csak a Kenézlő-Tiszapartig közlekedett, majd először a városon áthaladó szakaszát, az 1980-as évek elején a teljes hálózatát felszámolták a kisvasútnak.

Zsólyomkai pincesor

A Zsólyomka-völgy a Sátor-hegy-csoport legnagyobb méretű völgye, a Magas-hegy és a Szárhegy között, mélyén a Zsólyomka-patak folyik. Itt található a Zsólyomkai pincesor, a Felsőzsólyomka utcán. Az ún. pincesikátorban a környékbeli szőlők terméséből készült boroknak kiváló érlelő, tároló helyei. A pincesor egykor a szőlőtermelők kedvelt mulatóhelye volt, sőt a közelben fürdő is működött. A Felső-Zsólyomka apró házait az 1990-es évek végére elbontották, az utat kiszélesítették, azonban a hegyoldalba vájt pincék és borházak javarészt ma is megvannak.

A Felső-Zsólyomkai pincesor városunk egyik régi városrészén található és a város közösségi életének fontos színtere volt a múltban, például a fürdő és a mulatságok révén.


 

Magyar Kálvária

1936-ban a város feletti Szár-hegyen közadakozásból Magyar Kálvária emlékhelyet épített az elszakított városoknak emléket állító 13 bástyaszerű stációval, a hegytetőn a 100. Országzászlóval és az 1938-ban felszentelt Szent István-kápolnával.







Az út jó meredek, de legalább a turulig felmentünk. Szerencsére ki van írva, hogy ez egy turul, mert én legfeljebb hangvillának néztem (bocsi alkotó).




 
 A városra lenézve, ugyancsak keresni kell a hajózható határfolyót (akik ezt a békeszerződést létrehozták, nagyon utálhatták a magyarokat)


 


2020. október 8., csütörtök

Mesélő Kárpát-koszorú és a Felső-Tisza, Baskó, Kőröshegyi fogadó

 2020. október 8.

Baskó, Kőröshegyi fogadó

A nap utolsó állomása, a szállásunk a világvége után egy napi járásra.

Baskó egy zsákfalu a Zemplénben, bár csak 60 km -re van Miskolctól, nagyon szűk, rossz minőségű és keskeny út vezet az erdőkön és hegyeken keresztül a településig. A busz alig fért el. Viszont a fogadó elképesztően szép, nagyon jól főznek, bár a szobák cseppek, de el lehet férni. Nagyon meg voltunk elégedve vele.
















Mesélő Kárpát-koszorú és a Felső-Tisza, Tarcal, Áldó Krisztus szobor

 2020. október 8.

Tarcal,  Áldó Krisztus szobor

Tarcalt, Anonymus említi először a Gesta Hungarorumban.

 Tarcal története összefonódott Tokajjal, az államalapítás óta kisebb megszakításokkal Tarcal királyi birtok volt.

Tarcal vezér szobra, Makoldi Sándor Gyula szobrászművész alkotása. A 220 cm-es  bronzszobor,  bolgár mészkő (vraca) talapzaton álló életnagyságú férfi alak, magán viseli az egykoron a Vinnai dűlőben talált honfoglalás kori gazdag sírlelet szinte valamennyi elemét – szablya markolat, tarsolylemez, övveret - mesteri kidolgozásban. A szobrot 2016 novemberében állították fel.

 






Ezután elindultunk megnézni az Áldó Krisztus szobrot. 2015 március 25-én az Ó-temető feletti dombon felállítottak egy 8,5 méteres Jézus-szobrot, amelyet Petró Attila vállalkozó ajándékozott a falunak. A szobrot Szabó Sándor, szerencsi szobrász készítette. A sétány szépen ki van építve, de komolyan megizzasztott, mire felértünk.








 

A Krisztus szobor felállítása 

 

Mesélő Kárpát-koszorú és a Felső-Tisza, Balsai Tisza híd

 2020. október 8.

Balsai Tisza híd

Egyre inkább rájövök, hogy mennyi mindenről nem hallottam még.







 A gazdasági világválság közepén, 1930. október 24-én adták át a Balsa és Kenézlő közötti, kisvasúti és közúti forgalomra kiépített Tisza-hidat. Az új átkelő felpezsdítette a környék gazdaságát, a teherforgalom növekedésnek indult, közvetlen vasúti kapcsolatok jöttek létre Nyíregyháza és Sátoraljaújhely között. A híd azonban csak 14 évig állt, 1944 októberében a visszavonuló német csapatok felrobbantották. A híd újjáépítése sokszor felvetődött, még azután is, hogy 1980-ban megszűnt a kisvasút a borsod-abaúj-zempléni, majd 2009-ben a szabolcs-szatmár-beregi oldalon. A híd építése

A háború 76 évvel ezelőtt ért véget, azóta egyik kormánynak sem állt érdekében a híd újjá építése, (bár ha arra gondolok, hány évvel később épült újjá az Erzsébet híd, meg az Esztergomi Mária Valéria híd, akkor igazán nincs min csodálkozni). Jelenleg csak kompon lehet átkelni a Tisza egyik oldaláról a másikra. 






Mesélő Kárpát-koszorú és a Felső-Tisza, Szabolcsi földvár

 2020. október 8.

Szabolcsi földvár

Erről a földvárról még sohasem hallottam, nem mintha a többi magyarországi földvárról oly sok szó esett volna, sőt, tulajdonképpen egy szó sem.

A földvár bejáratánál Szabolcs vezér szobra Györfi Sándor alkotása van, amit 1996-ban állítottak. Szabolcs, Kézai Simon szerint a hét vezér egyike volt, bár Kézai is 300 évvel a honfoglalás után élt, de mit tegyünk ő írta meg a Gesta Hungarorum, Gesta Hunnorum et Hungarorum (A hunok és magyarok viselt dolgai) című művét, amiben biztosan sok igazság van, és mégiscsak az első komoly mű a magyar történelemről.


Földvár ott épült, ahol nem volt kő, és az akkori támadások ellen jól védett, hiszen csak nyilak voltak, meg a közelharc. Szóval a földvár, viszonylag gyorsan és az adott helyen fellelhető anyagokból épült, fa szerkezetek közé döngölték a földet, meg mindent amit találtak.

Akkor vissza Szabolcs vezérhez és az ő várához.

A földvár Európa egyik legépebben fennmaradt földvára, ezenkívül a legnagyobb területűek közé tartozik, X. században a honfoglaló magyarok építették. Tokajtól 12 km-re található.

A földvár háromszög alaprajzú, kifejezetten hatalmas méretűnek mondható, a keleti oldala 323 méter, az északnyugati része 273 méter, a délnyugati oldala pedig 194 méter hosszúságú, 33 ezer négyzetméteren terül el, a belső szintjéhez képest átlagosan 11 méter magasságúak a falak. Azonban ha az árterület felől mérjük a vármagasságot, akkor a falak magassága eléri a 20 métert. A vár felépítéséhez 326 ezer köbméter földet, a tartó gerendaszerkezetben 15 ezer köbméter fát használtak fel. Bóna István régészprofesszor számításai szerint a vár felépítéséhez – a kor viszonyait figyelembe véve – 1 millió 200 ezer munkaóra szükségeltetett, amely 100 építőmunkással számolva 900 napot vehetett igénybe, azaz 2 és fél évig tartó munkafázist ölelhetett fel. A hatalmas földtömeg összetartására kazettás rendszerű faszerkezetet alkalmaztak. A 30 cm átmérőjű gerendákat több helyen egymásba csapolták, és összekötötték a vízszintesen fekvő faelemeket a függőlegesen álló gerendákkal. A feltárásokkor kiderült, hogy a sánc lábazatának megerősítésére köveket is felhasználtak.




 A földvár sáncait két oldalról a Tisza övezte, a harmadik oldalra pedig egy csatornát építettek. A földvár keleti oldalán húzódott a 7 méter széles és 3 méter mély vizesárok. A csatorna építése során felhalmozódott földből erősítették meg a vár keleti oldalát, ezáltal egy mesterséges szigetté alakult az erősség. A vár főbejáratát így valószínűleg egy híd kötötte össze a szárazfölddel. Az esetleges ostromokkor tiszta ivóvíz nyerésére egy 30 méter átmérőjű ciszternát azaz csapadékgyűjtő helyet alkottak, amelybe a fölé épített tetőrendszerből vezették le a vizet. Az északi – tiszai – kapuhoz egy jól rekonstruálható út vezetett, amelyben kő alapzatra homokkal kevert földréteget döngöltek rá.

A feltárásokban résztvevő régészek és mérnökök arra az eredményre jutottak, hogy körben a falak tetején – a vár védelméhez – egy 3 méter széles védelmi járósáv volt kialakítva, mely előtt fél méter széles függőleges gerendákból felépített mellvéd húzódott. A vár három sarkában valószínűleg egy – egy figyelőtorony állhatott. (Szabolcsi földvár)

Ezt a földvárat is használták az évek során mindenre, volt temető, sportpálya, anyámtyúkja, jelenleg szabadon látogatható, a társaságot nem nagyon érdekelte.

 Ezután még megnéztük a református templomot, melynek elődjét Szent László idején építették. Természetesen nem volt nyitva.