Szeptember 14 megérkeztünk GuiLinbe

Nem a főpályaudvarra érkeztünk, ennek az volt az előnye, hogy miután sikeresen lemásztam a vonatról nem kellett lépcsőkön le és fel hurcovászni a csomagokat.

Sikerült egy nagyon aranyos taxist kifognunk, aki felajánlotta, hogy miután lepakoltunk a szállodában megmutatja a várost nekünk.

Na a szálloda, az interneten 4 csillagosnak van titulálva, aztán itt közölték, hogy ez csak 2 csillagos és itt csak kínaiak szoktak lakni, ezért nem adnak törölközőt. Na ezen eldurrant az agyam, (jól összevesztem a Mimivel, de végül is ő sem tudta értelmesen elmondani, hogy miért is van ez). Fogtam a szótárom meg a pénztárcát és lerohantam a taxishoz, mondtam neki, húzzunk törölközőt venni, mert a szállodában nincs. Elvitt egy ABC szerűségbe és vettem törölközőket. Mikor visszaértem a szállodába, legszívesebben a recepciósok képébe vágtam volna a csomagot, de csak meglengettem és magyarul mondtam nekik: remélem boldogok.

Ezek után gyors zuhany és a taxis elvitt egy étterembe minket, hogy valamit együnk végre, mert már 12 óra volt.


Következett a városnézés, elvitt minket egy csoda cseppkőbarlangba,

utána egy nagyon szép parkba, (Guilinben minden belépőnek eszelős ára van és kedvezmény semmi),

majd ajánlotta, hogy nézzük meg a császár tesójának a házát, de már olyan sok épületet láttunk poros tárgyakkal és Buddhákkal megtömve, hogy azt mondtuk inkább menjünk libegőzni. Pont olyan ülőszékes, mint a János hegyi, felvitt egy viszonylag magas puklis hegy tetejére ( ezek mészkő képződmények, majd írok róla bővebben), ahonnan nagyon szép kilátás lett volna, ha volna ott nem volna. Annyira párás volt a levegő, hogy alig lehetett valamit látni.

A Laci viszont leejtette a fotóstáskáját a parkolóban és valami olyan szerencsétlen módon, hogy eltört a vadi új fényképezőgépének a kijelzője. ( istenem milyen szerencse, hogy nem én voltam, tuti leszedte volna a fejemet).

Mikor visszaértünk a városba, vettünk hajójegyet, na ezek tényleg lehúzzák az embert, 400 yuan volt fejenként, ez külföldi csoport, nem mehetünk kínaival, pedig az csak 200 lett volna.

Na kíváncsi vagyok a csoda hajóra.

A taxis délelőtt 10 órától gardírozott minket délután 5 óráig és csak 100 yuant kért, annyira meg voltunk elégedve vele, hogy még rádobtunk neki 40 yuant.
Majd kerestünk egy éttermet finom vacsi és holnap hajókázás, majd este repülés ShangHaiba, ahol sajnos nem lesz internet, úgyhogy az utolsó napokat, majd már én teszem fel, de csak otthon. ( meg fogom írni, hogy nehogy elfelejtsem.)
Addig is sziasztok, minden kedves ismerősnek és ismeretlennek, valamint a teljes rokonságunknak.

Szeptember 12 Zhangjiajie Yuanjiajie

Először úgy volt, hogy ide is egyedül megyünk, csak a Mimi segít megállapodni a taxissal, hová visz minket mennyiért és hány órára hoz vissza.

Elsőre, egy nem igazán megnyerő taxis fiú állt meg, és amíg beszéltünk vele, odakanyarodott egy nagyon helyes kislány. Természetesen a kislányt választottuk, aki nem csak azt mondta, hogy megvár vár minket, hanem azt is, hogy feljön velünk a hegyre és mindent megmutat, amit ezen a részen látni kell. Végül a Mimi is jött és nem bánta meg, nem félt a felvonón, igaz nem is volt olyan hosszú és meredek, mint a tegnapi. 260 yuanban állapodtunk meg, reggel 9-től déli 1 óráig. A Nemzeti Parknak ez a része kb. 48 km-re van a várostól. A park bejáratánál hagytuk a kocsit és begyalogoltunk a buszig ami a felvonóhoz visz.

A belépő elég borsos, kedvezmény csak tanároknak és diákoknak van így fejenként 258 yuant fizettünk ( a kislánynak van valami igazolványa, így neki nem kellett), érdekes módon a felvonón, már megint félár volt 60 év felett, de a kislány igazolványát nem fogadták el ( pedig a múlt héten kétszer is volt fent) így aztán a kezébe nyomtunk egy 100-ast és visszaszaladt jegyet venni. Ha a tegnapira azt mondtam, hogy a lélegzetünk elállt, akkor erre már nem is tudok mit mondani. Bár nem ezen a sziklacsoporton forgatták az Avatart, de hely tökéletesen olyan, ( az sajnos nem fért volna bele az időbe, nem pakoltunk össze a szállodába és fél 2-ig el kell hagyni).

Ez a túra nem volt olyan fárasztó, mint az előző ( képek később , majd otthonról), de szépségben vetekszik vele. Vettem egy könyvet és egy 4 DVD-ből álló bemutatót, mert sem a fotók, sem a videó nem tudja ezt a tájat bemutatni ( a profiknak mások a lehetőségeik, mint az egyszerű halandónak).
A kislány végtelenül aranyos volt, felajánlotta, hogy gyorsan pakoljunk össze a szállodában, és ő a vonat indulásig még elvisz egy helyre a városban amit érdemes megnézni.
Így is tettünk. Pénzt kellett váltanunk, bank, majd egy nagyon régi óriási udvarházhoz vitt minket, ahol kissé sokalltuk a 120 yuanos belépőt, de végül a megoldás az lett, hogy a kislány az idegenvezető és mi egy csoport vagyunk, így csak 80 yuanba került fejenként.

http://www.zhangjiajieholiday.com/show-242-1053-1.html

Add:YongdingAvenue,Xixiping,Yongding District,Zhangjiajie City,China
Opening Hours: 08:00-18:00
Entrance Fee: CNY 98
Tel: 0744-8591888

Az udvarház hatalmas volt, sőt több is talán mint egy udvarház, mert volt benne iskola és templom is, sőt egy színházterem, ahol valami kis zenés bemutató is volt. Csak a párás hőséget nem bírtam, víz nem volt nálunk, úgyhogy nem vártuk meg a végét és előbb mentünk ki a pályaudvarra, mint fél öt.

A Changshába induló vonat elfogadható kategória volt. ( majd később írok egy gyakorlati tudni valókat az ilyen őrülteknek, mint mi vagyunk) nagyon ügyesen vásároltam vacsorát, mert az utasellátós, aki kis kocsiban toligázza az ételt, csak csípőset árul, én pedig azt nem szeretem. Így végigcaplattam a vonaton, mindenki kellően megbámult, és az étkezőkocsiban sikeresen elrebegtem, hogy mi fánt szeretnék és valami bu la de 不辣的 (nem csípőset). Az étkezőkocsi alkalmazottja, nem fogta, de ott csücsült az összes kalauz és abból az egyik rögtön vágta mit akarok és hozta a konyhából mutogatni a nem csípős kajákat. Tök jó volt, kaptam egy nagy tál rizst meg paradicsomos tojást hozzá. Nagyon finom volt, simán belapátoltam. 5 óra volt az út és megérkeztünk egy eszelősen lepukkant mocskos pályaudvarra, ahol a lépcső mellet még a keskeny lejtő sem volt, hogy a bőröndömet kínkeservesen levonszoljam. Miközben ahogy haladt a vonat keresztül a városon hatalmas legalább 25-30 emeletes toronyházakat láttunk, talpig díszkivilágításban.
Na jegy vásárlás. Érdekes módon kaptunk, 2 alsó és 1 középső fekvőhelyre. Volt egy óránk a vonat indulásig, a várócsarnokban eszméletlen tömeg és iszonyú párás hőség. A klímát vagy a plafonba épített rengeteg ventillátort be nem kapcsolták volna, úgyhogy főttünk a saját levünkben. Viszont megismerkedtünk egy helyes fiúval, aki aztán felhozta a bőröndöm a rengeteg lépcsőn, mikor végre némi késéssel beért a vonat és felengedtek a peronra. A vonat nem volt olyan über koszos, mint az előző, viszont nem gyújtottak villanyt, mert hogy mások alszanak- igaz az összes többi vagonban égtek a lámpák- de nagyon dühítő volt a dolog, aztán, mikor elindult a vonat, jött a kalauz, áthúzta az ágyneműt, felmásztam és befordultam aludni.

Szeptember 11 Zhangjiajie Tianmenshan

 

A hót mocskos vonat beérkezett egy hipermodern állomásra, ahol ennek ellenére nem volt egy nyomorult mozgólépcső sem. A rengeteg ember ott cipelte, húzta vonta lefele a cumóját, közöttük természetesen mi is. A szálloda közel volt, de azért taxival mentünk. Reggelire rament ettünk ( ez a tésztás leves mint reggeli- megszeretni nem fogom, de kezdem megszokni). Feltankoltunk teával és vízzel, bepakoltam a hátizsákba és indulás a hegyre. Mimi ott maradt a szállodába pihenni, mert a térde még mindig fájt.

A kötélpálya városból indul, szemben a szállodánkkal. A kínai nyelvű tájékoztatóból kiolvastam, hogy a 60 éven felülieknek csak 180 yuan oda-vissza a viteldíj, szemben a 258 yuannal. ( az angol nyelvűben 70 év volt kiírva, de úgy látszik, azt gondolták, ha már a kínait megértettem, akkor megérdemeljük a kedvezményt. A felvonó hossza 7455 méter, a hegy 1519 méter magas, bár az embert becsapja a térérzéke, mert a függőleges sziklafalak miatt magasabbnak gondolná. Az idő párás, ködös volt, de az eső nem esett és reménykedtünk benne, hogy lesz jobb is.

A Tianmenshan a kínaiak legszentebb hegye. Miután mi a lanovkát választottuk, így nem láttuk a Mennyek Déli kapujához vezető eszméletlen sok lépcsőt, (nem tudom mennyien választják azt).

a Mennyek déli kapuja ködbe veszik

a sok-sok lépcső csak nehezen kivehető

Felérve a hegyre a lélegzetünk is elállt. Mintha a világtól elszakadtunk volna, a ködtengerből kiálló napsütötte sziklák, meglepően kevés ember, tökéletes élményt adott.

Később természetesen sok emberrel találkoztunk. Ezen a héten volt Zhangjiajieben egy nemzetközi country zenei fesztivál, így a legmeglepőbb találkozásunk egy Krasznojarszkban született jelenleg Vancouverben élő fiatalemberrel volt. Azért az orosz még mindig jobban megy mint a kínai ( jó Laciról nem beszélek, mert ő anyanyelvi szinten van az oroszból), de ez majd olyan volt, amikor Pesten a HongKong étteremben a kínai esküvőn, én a magyar nő, egy Varsóban élő kínai férfival németül beszélgettem.

Na de vissza a Tianmenshanhoz. Nagyon jól kiépített utak vannak, természetesen a sziklafalak oldalán, hol másutt. A szállodában volt kitéve viszonylag használható térkép ( csak egyszer kellett megkérdeznem egy függő hídnál, hogy most hol is vagyunk pontosan, nem szerepelt a térképen a híd),

 úgyhogy tettünk egy nagyon szép nagy kört, egy csomó lépcsővel tarkítva. Sok koreaival is találkoztunk, hát élőben másként hangzik a jónapot és a köszönöm is, mint a filmekben, de legalább vissza tudtam köszönni ( ennek roppant örültek).

Miután elég feltűnő jelenség vagyunk Laci a közel 2 méteres termetével én meg a világos hajammal ( a fekete haj sohasem lesz ilyen világos hiába szőkítik, ráadásul nem is áll nekik jól, mert nem illik az arcuk karakteréhez), így aztán annyi fotó készül rólunk, mint eddigi életünkben soha, akkor a legboldogabbak, ha mellénk állva fotózkodhatnak. Az pedig, hogy pár mondatot tudnak is váltani velem, na az igazi öröm.

A hegytetőn van egy hatalmas templom együttes.

 Ez is szép volt, a Buddhák nem voltak porosak. A legbelső templom épületben volt egy pár szerzetes, itt még adakoztunk is Buddhának és füstölőt is gyújtottunk. Minimum a következő egy évben mi leszünk a beszédtéma szerzetesek között. Nagyon tetszett nekik, hogy egy kínai felnőtt ember a Lacinak csak a hónaljáig ér.

Aztán 4 óra körül elkezdtük keresni az utat, vissza felvonóhoz ( ekkor kellett megkérdeznem). Még megtettünk kb. 1400 métert a sziklafal oldalán függő keskeny folyosón és már oda is értünk. Azért remegett a lábam, mire végig mentünk.

A felvonópályának kb. a felénél van egy közbülső állomás, ott kiszállítottak minket, hogy szálljunk át buszra. Na ehhez nem volt kedvünk, szépen megnéztük a busznál sorban álló rengeteg embert és visszaballagtunk a másik oldalon a felvonóhoz és beszálltunk a következő üres kabinba. ( Ekkor nem mondták, hogy nem lehet).

Biztosan érdekes volt a hegyről lemenni busszal is, de mivel a városról semmiféle térképet nem sikerült szerezni, hiába visznek el a hegy kapujához, onnan indul a zarándokok lépcsője, nehézkes lett volna szállodába való visszajutás.