Üzbegisztán, Malikrabot karavánszeráj, szárdoba, Mаликработ караван-сарай, сардоба

2019. október 3.

A malikraboti karavánszerájból nem sok maradt, bár annak idején fontos állomás volt a Selyemúton.  Az első évezred elején, Shans al -Mulk kán építette erődített fogadóként. A XIII. századig a Karakhanid dinasztia sztyeppei rezidenciájának tartották, amely akkor uralkodott. Karavánszerájként, csak a mongol invázió után működött,  Vámbéry Ármin így ír róla:
"Bár már azelőtt is sok csodás dolgot beszéltek nekem azon kultúráról, mely a Bokhara és Szamarkand közti területen virágzik, talán kissé túlzott várakozásaim ma még nem teljesedtek, habár az út mindkét felén, kevés kivétellel, mindenütt mívelt földet láttunk; s csak a legközelebbi reggelen voltam meglepve, midőn a Csöl-Melik kis sivatagon áthaladva - mely négy órányi széles és hat órányi hosszú, s melynek karavánszerája és vízfogó medencéje van -, a kerminei kerületbe léptünk."
  1841-1842-ben egy osztrák utazó, Alexander Lehmann ellátogatott Rabat környékére, Lehmann számos rajzot készített, amelyek a mai napig fennmaradtak. Az ásatásokat 1973-1975-ben, 1977-ben és 1997-2001-ben végezték (vezetője Н. Б. Немцева), melynek eredményeként megvizsgálták az erődítmény elrendezését.
A déli homlokzatnak csak egy része maradt fenn, de a vár elrendezését a feltárások alapján meg lehet ítélni: téglalap alakú volt 100 méteres oldallal, melyek sarkában több mint 15 méter magas tornyok voltak, amelyek Lehmann rajzai szerint a XIX. század közepén még álltak.
 Csak egy bejárat volt az erődítménybe, a megőrzött déli portál, mely kissé kinyúlik a falból,  téglamintájának karakhanid stílusát nem lehet összekeverni semmivel.

A portálon lévő felirat perzsa, az eleje és a vége hiányzik,  egyes helyeken nem lehet értelmezni, de Umnyakov  általános jelentésének ezt adja meg: "az épületet a világ szultánja építette, és isten segítségével, paradicsommá vált."

A szárdoba, víztároló, сардоба, ami jelenleg az út túloldalán áll annak idején az erődítmény, illetve a karavánszeráj és az utazók vízellátását biztosította. 

Közép-Ázsia száraz sztyeppéiben, félig sivatagi és sivatagi régióiban gyakran a szárdoba volt az egyetlen vízforrás. A földbe épített és kőkupolával borított medence,  friss ivóvíz gyűjtésére és tárolására szolgált. A medence feletti boltozat megakadályozta a víz jelentős párolgását, és bizonyos mértékben védett a por -és homokviharoktól, állandó árnyékot adva. Az ilyen tárolókban a víz hideg maradt az év legforróbb időszakában is.

A tároló égetett téglából készült, 13 méter mélyen van a földben, a kupola átmérője 12 méter, a jelenlegi portál az alaposan felújított és nagyon valószínű, hogy a most levezető lépcső új építésű. 


A tárolóban, nemcsak olvadékvíz van, hanem a Zaravshan folyótól egy földalatti csatornán keresztül hozták a  ide a vizet.