Üzbegisztán, Sahriszabz, Timur Lenk I. rész

2019. október 4.

 Legelőször néhány szó Timur Lenkről, más néven Tamerlánról.  1336. április 8.-n született Kes, a mai Sahriszabzban, Meghalt betegségben 1405. február 18. Otrar városánál az utolsó hadjárata idején.
"Timur  azt híresztelte, hogy családja a barlaszok előkelő törzséből származik, apjáról pedig nem kevesebbet állított, mint hogy a Mongol Birodalmat megalapító Dzsingisz kán egyik fiának ükunokája volt. A későbbi rettegett hadvezér édesapja utasítására Transzoxánia – a Szir-darja és az Amu-darja között elterülő terület – uralkodójának, Kazgan emírnek a szolgálatába szegődött, az ő 1357-ben bekövetkező halála után pedig Kasgar uralkodója, Tugluk Temür mellé állt. A következő évek hatalmi harcaiban a fiatalember rendkívül taktikusan helyezkedett, ugyanis kezdetben Tugluk Temür fiának, Iljász Hodzsának a főminisztereként tevékenykedett, később azonban átpártolt Huszajn emírhez, aki egyébiránt a sógora volt. A két hadvezér 1366-ra sikeresen uralma alá hajtotta Transzoxániát, Timur azonban idővel szövetségese ellen fordult, és 1370-re őt is legyőzte. Ezt követően Timur Lenk már saját magát kiáltotta ki Szamarkand nagy emírjének, a káni címet azonban soha nem vette fel, mivel nem állt rokonságban a Csagatáj dinasztiával Timur tehát 35 éves korára uralma alá hajtotta Közép-Ázsia egyik leggazdagabb országát, ahol Dzsingisz kán példájára rövid időn belül rendkívül ütőképes hadsereget szervezett.

Miután Timur a Közel-Kelet egyik leghatalmasabb birodalmának vezetője lett, az oszmánok ellen küzdő európai hatalmak megpróbálták őt megnyerni egy I. Bajazid szultán (ur. 1389-1402) elleni hadjárathoz, azonban az emír sokáig nem akart egy iszlám hitű uralkodóval háborúzni. Véleménye akkor változott meg, amikor Bajazid az 1398-as indiai hadjárat idején Timur Lenk birodalmának nyugati határainál próbált terjeszkedni. A szamarkandi emír 1401-ben mintegy százezer harcos élén indította meg a válaszcsapást, mely során a Közel-Keletre vonult, felégette Bagdadot, bevette Damaszkuszt, és miután megverte a mamelukokat, az Oszmán Birodalom ellen fordult. Bajazid 1402 nyarán megsemmisítő vereséget szenvedett az ankarai csatában, ráadásul ő maga is Timur Lenk fogságába esett, így Kis-Ázsiában újjászülettek az egykori emirátusok, melyeket az oszmánok csak fél évszázadnyi háborúskodás után tudtak újra uralmuk alá hajtani. Ez volt Timur utolsó nagy hadjárata; az emír ezután Kína felé vezette hordáját, ám útközben váratlanul megbetegedett, és 69 esztendősen, 1405. február 19-én Otrar városa mellett meghalt."Rubicon, Tarján M.Tamás  Most pedig következzen idegenvezetőnk,  Mordovin Maxim írása "Timur mindig is híres volt váratlan és logikátlannak tűnő ötleteiről. Ezek közé tartozik az is, hogy Közép-Ázsia legnagyobb korabeli palotaegyüttesét nem a fővárosban, Szamarkandban, hanem szűkebb hazájában építtette, annak ellenére, hogy tudhatta – soha nem fog ott lakni. Szintén érdekes ellentmondás tűnik fel a palota maradványai alapján rekonstruálható díszítése és az elnevezése között. Timur Lenk sahriszabzi palotáját ugyanis Ak-Szarajnak, vagyis Fehér Palotának nevezik, pedig tudjuk, hogy a teljes felületét kívül-belül kék-zöld alapú mázas csempék borították. Talán a csempék csillogása miatti fényjáték eredményezte a nevét… A palota, sajnos nem maradt meg, szerencsére azonban az évtizedes régészeti kutatásoknak és az írott forrásoknak köszönhetően számos részlete és az alaprajza megismerhetővé vált. A források közül Ruy Gonzalez de Clavijo, III. Henrik, kasztíliai király nagykövete által írt részletes beszámoló emelendő ki, az 1403-1405 közötti követjárásról. Összességében annyit tudunk az épületről, hogy csak a belső udvar alapterülete 250x120 m volt, míg az egyedüli maradványként ma is impozáns, csúcsíves záródású főkapu magassága elérhette a 70 m-t. Ezen a főbejáraton díszelgett Timur Lenk művészeti mottója, amely magyarázatot ad az építkezéseire: „Ha kételkednél a hatalmunkban, csak vess pillantást az épületeinkre”. Állítólag a palota tetőzetében medencéket alakítottak ki, melyekről szökőkutakban és vízesésekben csobogott le a víz a sűrű csatornahálózatba. A példa nélküli épületről természetesen számos legenda született, jelezve az építkezések nagyságát és a nagyság által keltett irigységet. Az építkezésekről két történetet is feljegyzett a hagyomány. Az egyik szerint, amikor Timur elhatározta, hogy felépíti a világ leghatalmasabb palotáját, magához hívatta az építészt, akinek részletesen elmondta terveit és elképzeléseit. Az építész végighallgatva az uralkodót, azonnal teljes hozzáférést kért a birodalom kincstárához. Miután megkapta az engedélyt, másnap Timur jelenlétében elkezdte előkészíteni a palota alapozási tömbjeit olyan agyagba, melybe a kincstárból kivett aranyakat keverte bele. Látván, hogy az uralkodó meg sem hökken, az építész széttörette az agyagtömböket, és visszaküldte az aranyat a kincstárba. Természetesen Timur ezután már rákérdezett, miért csinálta ezt az építész. Mire az utóbbi azt válaszolta, hogy csak így tudott megbizonyosodni az uralkodó szándékainak megfontoltságáról egy ilyen időigényes és igen költséges beruházásra vonatkozóan. A másik legendában is az építész a főszereplő, de itt már az építkezés végéről van szó, a díszes mázas lapok felhelyezéséről. A bizonyíthatóan legalább 25 évig elhúzódó munkálatok végén Timur Lenk már igen türelmetlen volt, s elkezdte sürgetni a munkavezetőt és a munkásait, hogy minél hamarabb rakják fel a díszes burkolólapokat. Azonban a mesteremberek nem kapkodtak. A feldühödött uralkodó magához hívatta az építészt, akiről azonban kiderült, hogy eltűnt, miután egy hatalmas láncot akasztott fel a főbejárat árkádíve közepén. Mindenütt keresték őt, de hiába. És sehol nem találtak más ilyen különleges tehetségű építészt. A palota kertészei egyszer csak figyelmesek lettek, hogy minden vasárnap éjjel egy rejtélyes alak jelenik meg a kapuval szemben, és fura eszközzel méregeti a láncot. Fél év elteltével a mesteremberek végre elkezdtek szaporábban dolgozni és felrakni a díszes csempéket a palota falaira. Ugyanaznap éjjel a palota őrsége elfogta a rejtélyes éjszakai látogatót, s el is vitték az uralkodó színe elé. Kiderült, hogy ő volt az építész, aki meg akart bizonyosodni, hogy az épület megfelelőképpen összeállt és süllyedt-e már, hogy a díszcsempék felrakásuk után ne hasadozzanak meg és ne potyogjanak le. Elismerve, hogy a szófogadatlanságáért az építészt valószínűleg megbüntette volna, Timur végül megenyhült és jutalomban részesítette a bölcs mesterembert. Végül megemlítendő, hogy mi is okozta a palota pusztulását. A valóságban leginkább az idő tehető felelőssé ezért. Egy ilyen méretű és bonyolultságú épület fenntartása óriási összegekbe került, Timur Lenk után azonban már nem volt olyan birodalom, amely ezt tudta volna finanszírozni. Azonban nem lenne Üzbegisztán, ha nem lenne erről is egy legenda. Állítólag a 16. században, amikor Sahriszabz már a bukharai emír fennhatósága alá tartozott, II. Abdullah kán, a legerősebb Sejbanida uralkodó, éppen a városhoz közeledett, amikor már feltűntek az óriási palota tornyai és kupolái. A méretek miatt azt hitte, hogy már közel van a városhoz, ezért a fogadó bizottságot előkészítendő, oda irányította kedvenc szolgáját, aki a rosszul becsült távolság miatt túlerőltette magát és a szíve nem bírta. Egy másik verzió szerint a kán – örömében – maga gyorsított fel kedvenc lován, de a már egy ideje közelinek tűnő város mind nem akart közeledni, s a ló végül belepusztult. Mindenesetre valamelyik esemény annyira felbőszítette a kánt, hogy elrendelte a palota lerombolását."