2017. június 20., kedd

Olaszország, Pisa, június 20



Pisa, június 20

Pisában még nem jártam.
Délelőtt a csodák terén kezdtünk.
A ferde torony tényleg nagyon ferde, bár érdekes módon a fotókon viszonylag egyenesnek tűnik.
A torony építése során süppedni kezdett a tőzeges talaj, és így a torony kissé megdőlt. Hatemeletes árkádsorát ezért, fokozatosan úgy építették tovább, hogy az elhajlás ellenére biztosítsák  az épület súlypontját, szilárdságát. Így az árkádok a dőlés oldalán magasabbak, mint a másik oldalon, s a hatodik emelet a ferdesége ellenére is majdnem vízszintes a tető vonala. A torony az alacsonyabb oldalán 55,86, magasabb oldalán 56,67 m magas, elhajlása 4 méter.
 1990-2001 között a toronyt stabilizálták.



 Nem mentünk fel a tetejére, nagyon drága minden belépő és semmiféle kedvezményt sehol nem adnak. Helyette megnéztük a keresztelő kápolnát és a temetőt.
Régen amíg egy gyerek nem volt megkeresztelve, nem lehetett bevinni a templomba.
Ezért külön épületet emeltek a keresztelőknek, amit évente egyszer vagy maximum kétszer tartottak és az összes gyereket nagy ünnepség keretében keresztelték meg.
1152-1362 között építették, 54,86 m magasságával, 107,25 m-s kerületével Olaszország legnagyobb keresztelőkápolnájának számít. A tetején lévő Keresztelő Szent János szoborral együtt néhány cm-el magasabb a ferde toronynál.Az évszázadok során, sokat változtattak a külsején, emeleti körgalériáját gótikus tornyocskákkal és csipkékkel látták el. Kupolájának sajátos formájú nyúlványa is későbbi keletű, a XIII. században emelték, addig valószínű olyan formája volt, mint a római Pantheonnak, tetején kör alakú nyílással.

 




A temető nem egy szabványos sírkert, inkább kőtár is egyben, hatalmas kerengő, sírkövek és szarkofágok bemutatása is, valamint van egy múzeum, ahol a dóm építését is bemutatják.
Az óriási, hosszúkás gótikus kolostor építését 1278-ban kezdte meg Giovanni di Simone építész.  A temető csak 1464-ben készült el.













A temetőben három kápolna van. Az Ammannati kápolna (1360), nevét Ligo Ammannati sírjáról kapta, aki a Pisa Egyetem tanára volt.Az Aulla kápolna, benne lévő oltárt, Giovanni della Robbia készített 1518-ban. Az Aulla kápolnában láthatjuk az eredeti tömjénlámpát is, amelyet a Galileo Galilei a pendularis mozgások kiszámításához használt. A Dal Pozzo kápolna , amelyet Pisa Carlo Antonio Dal Pozzo érsek megbízására építettek 1594-ben. Ebben a kápolnában 2009-ben kiállították a székesegyház relikviáit, a relikviumok többek között a tizenkét Apostol közül tizenegy írásait, az Igaz Kereszt két darabját, a Krisztus tövisek koronájának tövét és egy kis ruhadarabot Szűz Máriától.



A temető egy hatalmas római szarkofág gyűjteményt tartalmazott, de mindössze 84 maradt meg, római és etruszk szobrokkal és urnákkal a múzeumban.
Az oszlopcsarnok falait freskók borították, az elsők 1360 körül, az utolsók háromszáz évvel később készültek. Az északi galériában volt Benozzo Gozzoli Jelenetek az Ószövetségből című műve a 15. századból. A leghíresebb freskó A halál győzelme volt, egy ismeretlen mester műve. Kiemelkedő Francesco Traiani egymással összefüggő két kompozíciója is, mindkettő a középkori Memento mori-motívum ábrázolása. Az egyik képen egy előkelő lovas társaság koporsóban fekvő holttestekre bukkan, a másikon a természet ölén szórakozó lovagi társaság körül angyalok és ördögök küzdenek a halottak lelkéért.
1944. július 27-én a szövetséges légierő gyújtóbombája felgyújtotta a tetőt; ennek következtében több freskó elpusztult. 1945-ben elkezdődött a restaurálás és mára a temetőt visszaállították eredeti állapotába.
A freskókat a falakról elválasztották, hogy restaurálják és láthatók legyenek. Miután a freskókat eltávolították, eltávolították az előzetes rajzokat, a sinopit is. Ezeket az alulrajzokat a freskókkal azonos technikával választották el. A már restaurált freskók fokozatosan átkerülnek a temető eredeti helyére, hogy helyreállítsák a temető háború előtti megjelenését.
A Dóm


 A Szűz Máriának szentelt dóm építése 1064-ben kezdődött. Az építész Buscheto volt; őt tekintik a pisai román stílus megteremtőjének. A belső mozaikok erős bizánci hatást tükröznek, míg a boltívek az iszlám művészet hatására utalnak.

A homlokzat szürke márványból, illetve színes márvánnyal díszített fehér kőből készült. A mester a középső ajtón levő felirat szerint egy bizonyos Rainaldo volt.
A főbejárat bronz kapui Giambologna műhelyében készültek. A látogatók nem itt, hanem a San Ranieri kapun lépnek be, amely a ferde toronnyal szemközt nyílik. Ezt a kaput Bonnano Pisano készítette 1180-ban. A kapuk felett négy sor nyitott galéria van, a tetején a Madonna a gyermekkel szobor, illetve a négy sarkon a négy evangélista szobra. Az egyik ilyen galériában van Buscheto sírja.
A belső teret gránitból készült korinthoszi oszlopok tagolják öt hajóra. Ezek a palermói mecsetből származnak. A belső rész fekete és fehér márvánnyal van borítva. Középkori mestermunkái majdnem teljesen tönkrementek egy 1595-ös tűzvészben, ezért a templomot újra kellett díszíteni. Szerencsés módon az apszis mozaikja, amelyet Cimabue fejezett be 1302-ben, túlélte a tüzet.
A főhajó végében található Giovanni Pisano mesterműve, az aprólékosan kidolgozott szószék (1302–1310). Mellvédje az Újszövetségből vett kilenc jelenetet ábrázol, a talapzat pedig allagorikus alakokat.
A 91 méter magas kupola aládúcolás nélkül készült 1420–1434 között.
A templomban levő műalkotások közül figyelmet érdemel még a bronz csillár (a legenda szerint Galileo Galilei ezt figyelve jött rá az ingamozgás törvényszerűségeire), VII. Henrik német-római császár síremléke (Tino da Camaino műve, 1315), illetve Giambologna feszülete. A dóm kincstára a Cappellani-sekrestyében található.
 



 



    Források: A Wikipédia angol, német, francia nyelvű szócikkei, Fajth Tibor: Itália. Panoráma útikönyvek, 1964

Olaszország, Firenze , június 20



Firenze

Firenzének nem tesz jót ez az eszméletlen nagy tömeg, és nem is tudják jól kezelni. Mindenütt hatalmas sorok, nagyon sokat kell várni. Ma már nem lehet a városokba busszal behajtani, így marad vagy a turista járat, (de nem a kis elektromos fúrik, mint Kínában) hanem nagy, csuklós busz, dugig emberekkel, vagy gyalog.
Firenze a gyalog variáció.
A Szent Kereszt-bazilikánál kezdtünk.A bazilika a világ legnagyobb ferences temploma. Legfontosabb jellemzői a tizenhat kápolna , amelyek közül sokat freskókkal díszítettek Giottó és tanítványai. A legenda szerint a Santa Croce-t maga Szent Ferenc alapította.
 Itt van Michelangelo, Dante, Galilei, Machiavelli, Rossini és még sok másik embernek a sírja. Dantéé csak jelképes, mert a csontjai Ravennában vannak.
A dóm kívül a szokásos firenzei díszítés, 3 fajta márványborítás, fehér, zöld és rózsaszín.
Sajnos nem lehetett rendesen fotózni, mert valami extra verekedős focira rendezték be a teret, lelátókkal és homokkal felszórt arénával.


















Majd a város szűk utcácskáin mentünk a Firenzei Dómhoz. Változatlanul lenyűgöző és hatalmas, és fotózhatatlan.










A városháza előtt a szobrok ugyan úgy állnak.


 Majd következett a Ponte vecchio az aranyművesek hídja.




Ekkor kaptunk kb másfél óra szabad időt. Súék  vásárolni akartak, én pedig Mimivel elmentem a Palazzo Pittibe, ha már az Uffizi nem fér bele, bár jó lett volna látni a Bottichelli festményeket újra. De beértem a Pitti palota gyűjteményével. Meglepetésemre, Mimi semmiféle festőt, zeneszerzőt, szobrászt nem ismer.







A csoport fegyelmezett volt, így a találkozás után még felmentünk a Michelangelo térre,
 egy utolsó pillantást vetni Firenzére, majd elindultunk haza. 9kor értünk a szállodába, gyors vacsora és alvás.

Olaszország, Fattoria il Poggio, június 20

Fattoria il Poggio


Talán ez volt a legnagyobb lehúzás az egész út alatt. Az idegenvezető javaslata, hogy nézzük meg ezt a gazdaságot és ebédeljünk itt. Választási lehetőség nem volt, hiszen se közel se távol nem volt más, Később pedig nem volt idő ebédre.
Választható, speciális toscán ételek, sonka, szárított paradicsom olajbogyó és borok 15 euróért, vagy házilag készített tészta húsos, paradicsomos szósszal 7 euróért. Mondjuk ez sem olcsó egy tányér ételért, de egye fene, ebbe elég sokan beszálltak, többek között mi is. Na mire odaértünk, ebből lett 12 euró, és kitettek néhány kis tálka szárított paradicsomot  meg olajbogyót  erre az asztalra is, valamint több üveg bort ( ami már ki volt nyitva), kivételesen víz is volt, ami az őrült hőségben nem egy hátrány.
A tészta, nem volt egy ,nagy durranás, bármikor félkézzel gyúrok olyat. A borok ott maradtak az asztalon, anélkül, hogy bárki hozzányúlt volna, gondolom a következő társaságnak is felszolgálják, hiszen ez csak be volt töltve a felcímkézett palackokba, nem véletlenül, nem ott nyitották fel és annak aki kérte. ( saját pincészetük van, ott vannak a hatalmas boros fémtartályok).