2020. október 8., csütörtök

Mesélő Kárpát-koszorú és a Felső-Tisza, Tiszadob, Andrássy kastély

 2020. október 8.

Az 1000 út iroda kínálatában találtuk ezt a kirándulást, mivel én még nem jártam ezen a tájon, így neki indultunk.

Tiszadob, Andrássy kastély





Természetesen már hallottam erről a kastélyról, de nem foglalkoztam vele, mert ez az épület sem úszta meg a többi sorsát, vagy gyermek otthon  lett, vagy orosz katonák  voltak benne, de egyik változat sem tett jót sem az épületnek, sem a berendezésnek.Ebből a kastélyból elköltöztették a gyermekotthont és nagyon szépen felújították.



A csoportot két részre osztották, és így került sor a tárlatvezetésre. Mi, először parkot néztük meg, melynek nagy része még nagyon elhanyagolt, a melléképületek, hajdan istállók majd lakások, omladoznak, lehangoló látvány. A kastély háta mögött lévő francia kert érdekes, (nem tetszik ez a stílus) szöges ellentétet képez a körülötte lévő elhanyagolt részekkel.




 A holt Tisza, ahol régen fürödtek, majdnem megközelíthetetlen, de legalább nincsen tele szeméttel. 





A kastély tárlatvezetését nem írom le, bár nagyon jó és érdekes volt, csak képeket teszek fel, 










 

de ehelyett itt egy nagyon érdekes blog a kastélyról és volt tulajdonosairól.

Gyémánt bross a Tiszában és titkos alagút-Tiszadobi Andrássy kastély történet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése