A kert ápolt, és védett, szerencsére nem engedik be az emberek a fák közé.
Az Arany kapura rálátni a kertből, Jézus idejében még nyitva volt, ezen a kapun ment be Jeruzsálembe Virágvasárnapon.
A Getsemáné kertje mellett áll a Nemzetek Temploma, vagy más néven Agónia -bazilika, homlokzatát bizánci stílusú mozaik díszíti.
A Templomnak 12 kupolája van, mely a 12 építtető nemzetet jelképezi, a kupolákból itt látszik néhány.
Azt a sziklát őrzi az oltár előtt, ahol Jézus a letartóztatása előtt utoljára imádkozott.
A jelenlegi templom, két korábbi alapjaira épült és 1924 júniusában szentelték fel. Mikor bementünk egy lengyel zarándok csoport miséje folyt.
(Alighogy vége lett, terelték is el a népeket, mert jött a következő. Úgy tűnik futószalagon megy a dolog). Az oltár feletti freskón Jézus látható azon a sziklán, ami az oltár előtt van. (a zarándokok szorgosan csókolgatták a sziklát, bár gondolom nem attól kopott le, gyakorlatilag mára már laposra)
A kert mellett, a túloldalon van Szűz Mária sírja.
A fölötte lévő templom is sokszor elpusztult, de a sírboltot egyik vallás követői sem bántották. A XIV. század második felében, ferences szerzetesek ismét újjáépítették a templomot, mely 1757 óta az ortodox keresztények birtokában van. A sírt védő kereszt alakú templomot egy a sziklába vájt, földalatti barlangban tárták fel, ahová XII. századi széles lépcsősor vezet.
A lépcsők bal oldalán Szent József kápolnája, a jobb oldalon, pedig a Mária szüleinek állított kápolna van, amelyben, eredetileg Melisenda jeruzsálemi királynő sírja volt. (vajon hová lett?)
A templom keleti oldalán áll a Mária sírja kápolna.
ez a bejárat a sír fülkébe
ahol egy oltár van
alatta a sír? (ezt nem tudtam eldönteni)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése